Kritika #158

Hey darlings!

Nagyon sajnálom, hogy ennyire eltűntem, a téli szünet után nagyon kevés időm lett, most pedig majd' egy hónapig nem voltam otthon, de most visszatértem, frissen és üdén, hogy folytassam a bloggervilág terrorizálását. A többi rendelésem is jön a napokban! Most viszont egy kritikával érkeztem, ezúton is még egyszer elnézést kérek a várakozási idő miatt, Sky. Ezúttal még nem használtam fel a pontozási rendszert, ugyanis egy prológus van az oldalon, a design pedig nem az író munkája, arról nem kért véleményt, így jóval rövidebb lesz a megszokottnál. 

A felejtő - Sky Britton tollából

A fülszöveggel kezdeném, hogy kicsit összeszedjem az első benyomást a történetről, amit az olvasók kapnak. Amikor először megláttam, rögtön egy (talán) kissé sablonos gimis blogra asszociáltam, végigmenve a szokásos kliséken: új környezet, új barátok, a régiek hiányolása és a két lehetőség, miszerint vagy megmarad a lány egy újonc szürke kisegérnek, pár baráttal, ha nagyon merészek akarunk lenni, párkapcsolattal, vagy beleszeret az iskola menője, megteremtve a tökéletesen lehetetlent. Aztán ott az utolsó mondat. Innentől pedig azt gondoltam, hogy ez egy zseniálisan kidolgozott pár sorocska, ugyanis eléri azt, hogy az olvasó kissé unottan sóhajtson, aztán feleszméljen, hogy hoppá, még sem csak egy egyszerű gimis történetről van szó. Rögtön megtetszett az ötlet. Ehhez kapcsolódóan viszont megjegyezném, hogy a cím szerintem nem illik a bloghoz. A felejtő inkább valami fantasy-ra utal, amiben ez a főszereplőd álneve vagy inkább hivatása, kissé misztikus. Ami szerintem találóbb lenne, az a felejtés, mert a jelenlegi cím félreérthető. 

Ezután jött a prológusod, ami az elején kicsit ijesztőnek hatott a körülmények miatt. Világos kinézet, érdekes cím, egy fülszöveg, aminek a végén bár ott a drámai gyilkos, mégis kissé szelídebb történetet jut az ember eszébe atöbbi alapján és akkor belevágsz a közepébe. Az első pillantásra inkább úgy tűnt, hogy a lány múltja és a gyilkosság belső szál lesz, amit szép lassan vezetsz be a sztoriba, de aztán hirtelen belevágtál a közepébe a prológusoddal. Persze nem rossz megoldás, de ezt a történést csak később építettem volna bele. Esetleg indíthattál volna a férfi tárgyalásával, akkor nem lövöd le a "poént", mert így világos, hogy nem egy idegbeteg csajról van szó, aki csak úgy bosszút állt a volt pasiján. Ha ez csak a történet közben derül ki, érdekesebb. Egyébként miután rájöttem, hogy nem, Crystal valószínűleg tényleg nem álmodik, nem fog felébredni, kezdett nagyon érdekes lenni, a közepén már teljesen elbűvöltél. A végéig nagyon tetszett, hogy kissé vontatott, mégis izgalmas és pörgős, de aztán olyan érzésem lett, mintha már csak túl akarnál lenni az egészen, hogy letudd. Túlságosan beindult, ami nem gond, csak aztán már annyira pörgős lett, hogy már nem éreztem azt egyre fokozódó izgalmat, amit a vontatással elértél, túl hirtelen történt az egész. Egyébként pedig onnantól a cselekmény sem volt túl reális, mert ha egy ember évekig tervez egy gyilkosságot/bosszút, akkor ennél kissé jobban kidolgozza (Lyla már csak tudja). Először is melyik az a pszichopata, aki az áldozatánál hagyja a mobilját? Meg igazából én a helyében már azelőtt komolyan megsebesíteném a lányt, mielőtt magához tér, hogy ne legyen túl aktív, amíg végighallgatja a mondandómat. A történeten kívül pedig azzal volt gondom, hogy túl gyorsan letudtad az egészet (oké, hogy eleve vannak furcsa gondolataim, de szerintem ez logikus). Szóval ha ennyit készült erre az akcióra, akkor hogy tudta őt Crystal olyan hamar elintézni? Meg a helyszín sem a legideálisabb, egy pince/emelet/padlás jobban megfelelt volna a célnak, úgy több lehetőség is van a bújócska elemnek is, meg kissé reálisabb is lenne. Amit még kissé furcsálltam, hogy a lány helyzetéhez képest... mit is mondjak, eléggé jól megőrizte a lélekjelenlétét. Adrenalin ide vagy oda, szerintem egy normális ember kikészülne, ha nem ájul el, akkor is sokkot kap. Ha hirtelen nem tud elfutni, miközben valaki épp megpróbálja elrabolni, akkor késsel a combjában, több sérüléssel és egy pszichopatával a feje fölött a legtöbb dolog, ami történhetett volna, az az, hogy elájul a vérveszteségtől vagy a sokktól.

Ami a helyesírásodat illeti, nagyjából rendben van, bár néhány helyen kissé összeszaladt a szemöldököm. Ha még a prológusban lenne, hagyján, de a fülszövegben! Az esélyt ly-nal írjuk, nem j-vel, ez a pont eléggé fájt. Ezen kívül nagy hibák nem voltak a szavakban, a kritikus pont nálad inkább a párbeszéd helyesírása. Persze, az alap megvan: adott egy kijelentő mondat, nem kell pont, az író által hozzáfűzött mondandó kisbetű, kérdő és felkiáltó mondatoknál kitesszük az írásjelet, de továbbra is kicsi. Viszont! Amennyiben a mondott szavak után lévő leírás nem kapcsolódik a mondandóhoz (tehát például nem a mondta, hörögte, böfögte, sóhajtotta és társaik), akkor viszont nagyon is kell oda az a pont, utána pedig nagybetű. Mellékelt példa a prológusodból: "- Élvezetessé teszed a játékom – szárazon köhögni kezdett és elmozdult a helyéről." - helyesen: - Élvezetessé teszed a játékom. – Szárazon köhögni kezdett és elmozdult a helyéről. Volt, ahol egyébként a nagy kezdőbetűt eltaláltad, a pontot lehagytad, meg fordítva, szóval általánosságban jegyezd meg, ha olyan párbeszédet írsz, amiben a kommentár nem kapcsolódik szorosan a mondandóhoz, akkor ez  a szabály érvényes. 

A fogalmazásod rendben van, egy-két szóismétlésen kívül nagyon összeszedett. Ami nagyon tetszett, hogy remekül eltaláltad a tőmondatok helyét, nem tűnt túl soknak, sikerült fokoznod vele az izgalmat, ami pluszpont. A drámai részeket kiemelted, a jelentékteleneket elrejtetted, a szöveg sorkizárt, a tagolás teljesen jó, a dőlt betűs szavakat jól beleépítetted. 

Összességében egy szépen kidolgozott írást olvashattam, érdekel, hogy hogyan folytatod majd a történetet. Az apró hibák ellenére megnyerő blog, a felsoroltakat pedig könnyen ki lehet javítani. További sok sikert kívánok a történethez, még egyszer sajnálom a sok várakozást és remélem, tudtam kicsit segíteni a kritikámmal.

Love, Lyla