Sziasztok!
Nem fogok magyarázkodni, hogy hol voltam eddig, mert valószínűleg sejtitek és már jó pár blogon olvashattátok azt az indokot, szóval itt ebben a bejegyzésben nem fogjátok. A lényeg, hogy itt vagyok és még élek, ebből kifolyólag hoztam egy kritikát. Igyekszem jobban haladni a rendeléseimmel, de sajnos én sem rendezem végtelen idővel és még így is a kelleténél sokkal kevesebbet alszok, hogy mindenhol helyt tudjak állni.
Az íróhoz szólnék: Sajnálom, hogy csak most hoztam a kritikádat, remélem megbocsájtod nekem és építőjellegűen fel tudod majd használni. Egyetlen szavam sem a bántásodra íródott csupán csak segíteni akartam vele!
Jó olvasást hozzá!
Bells Booth
http://suttogasbybella.blogspot.hu/ |
Cím:
Egy szó, ami igen csak lényegre törő, ami teljesen jó. Nem kell őrült hosszú címet adni egy blognak/fogalmazásnak, tökéletesen elég egy maximum három lényegre törő szó, ami utal a történetre. Na, a tiéd pont ilyen. Nem tudnám a címből kitalálni, hogy miről szól a történet és mivel kíváncsivá tett, nagyon valószínű, hogy megnyitnám és elolvasnám!
Összességében: Remek címet választottál a blognak. Lényegre törő, utal a történetre.
5/5
Trailer:
Én nem találtam a modulsáv, sem a menüpontok között feltüntetve, hogy a blognak lenne trailere. Javaslom, hogy készíts, vagy esetleg kérj meg mást, hiszen ezzel a kisvideóval lehet, megnyersz magadnak egy-két olvasót, mivel van, aki előbb a trailert nézi meg, majd csak utána olvassa el a fülszöveget és majd ezek után olvas bele a történetbe.
Összességében: Ami nincs, azt nem tudom értékelni.
-/-
Kinézet
Fejléc:
Látom, hogy designt cseréltél, mióta kértél tőlem kritikát. Jó döntés volt, hiszen nekem ez sokkal jobban tetszik, mint az előző.
A fejléc háttere szépen ki van dolgozva. Szép képek vannak kiválasztva, amik szépen el is vannak mosva. A colloringek, amiket használtál rá, még adtak egy kis pluszt a háttérhez és magához a fejléchez is.
A karakter méretei pont jók, hiszen nem is kicsi és nem is óriási nagy. Középre van helyezve, ami minden szempontból megfelelő, hiszen mégis csak róla szól a történet, neki kell a középpontnak lennie a fejlécen. Jól mutat, hogy két képet is szerkesztettél rá az adott szereplőről, de jobb lenne, ha az egyik kép helyett a szerelmét/ellenségét/másik szereplő képét tetted volna, aki még főszerepet játszik a történetbe. A kivágást nézve nem látom, hogy belementél volna a karakter képeibe. A két kép szépen össze van mosva a háttérrel és egymás mellé is szépen el lettek helyezve.
A cím a jobb alsósarokban van elhelyezve. Kicsit feljebb is lehetett volna tenni, de a jelenlegi helye is tökéletesen jó. A mérete is jó, hiszen nem légypiszok és nem is kanbetűvel made in matekóra van írva. A színe szép és illik a fejléchez és olvasható is. A betűtípus is szép, de ha nem tudnám, hogy az első betű „S”, akkor valószínűleg „i”-nek olvasnám. De lehet, hogy csak én.
Szövegként megjelenik még a fejlécen két idézet a történetből (?). Látható és olvasható. Lehet, hogy ez maradi gondolkodású, de szerintem maximum néhány szavas idézet kellene a fejlécre, vagy maximum egy hosszabb. Kettő felesleges. Ráadásul a fülszöveg azért van, hogy az ilyeneket oda bele lehet írni. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy baj, hogy ott van, csak én nem igazán díjazom a fejlécen az ilyesmit.
Összességében: Szép és igényes fejléce van a blognak!
5/5
Design:
Ha jól látom egy deviantartos sablont használtál fel, azok közül is az egyszerűbb típusból, aminek roppantul örülök, hiszen manapság már annyira túl tudják cicomázni a designokat, hogy csak fogom a fejem. A fejléc és a design színei szép harmóniát alkotnak együtt. A bejegyzés címe szép keretben van benne, akárcsak a modulpontok címei is. Mondjuk, sokkal esztétikusabb lenne, ha mindegyiknek egyforma színnel és betűtípussal lenne írva a címe. Ezt úgy érheted el, hogy azoknál a moduloknál, ahol kódot használtál fel ott ne a kódba írd a címet, hanem oda, ahol kérdezi a címet.
A másik, ami zavarja a szemem az nem más, mint a blog jobb alsó sarkában lévő kis kör, amiben az író neve van beleírva. Ezzel nem is lenne baj. A probléma ott kezdődik, hogy a neved kilóg a körből. Valószínűleg a kódban lehet állítani a méreteken. Javaslom, hogy tedd meg, hiszen úgy sokkal jobban fog mutatni!
Ami még nagyon bántja a szemem, talán a három közül a legjobban, az nem más, mint a bejegyzés dátumának színe. A fehér nagyon elüt magától a designtól, sőt! Még rikít is rajta. Állítsd át a lilának egy sötétebb árnyalatára és a gond meg lesz oldva.
A betűtípussal és a betűszínnel nincsen probléma, ellenben a betűmérettel. Állítsd át 12px-re, mert most így nagyon apró!
Összességében: Szép a blog designja, de vannak benne apróbb hibák. Azokért a hibákért vontam le az egy pontot.
5/4 Modulok:
A modulsávod első modulja a fülszöveg. Maga a fülszöveg egy szép szövegdobozba van rakva, ami így igényes, hiszen van, aki arra sem veszi a fáradtságot, hogy keressen egy szövegdobozt a fülszövegének, ami valljuk be nagyon igénytelen. Ellenben a „fülszöveg” szó nagyon apró betűvel van írva. A kódban valahol az elején megtalálod majd azt, ahol nagyítani tudsz rajta, amit tegyél meg és jobban fog mutatni. A gif, amit felhasználtál a bejegyzés sávra pillant, ami tökéletes egy blogra. Jó választás volt!
A következő modul az információkat foglalja magába. Elhelyezés szempontjából egyel lejjebb kellett volna tenni, hiszen a menü fontosabb valamivel, mint az információk. Kissé zavaró a nagy távolság, ami van a fülszöveg és e modul között. Nem tudom, hogy hogyan lehetne ezt kijavítani, de én keresnék rá megoldást. Itt az „Információk” szónak egy fokkal jobb a betűmérete, mint a „fülszöveg” szónak, de még mindig lehetne rajta növelni. Ahogy nézem, minden szükséges információ fel van tüntetve.
A következő modul a menü. Szép kód van felhasználva hozzá, de ráviszem a kurzort az egyik menüpontra a rózsaszín háttere fehér lesz és a menüpont címe nem íródik ki. Ezt is a kódban ki tudod javítani, de azt sajnos nem tudom megmondani hol. Elhelyezés szempontjából egyel feljebb kellett volna tenni, mint már mondtam. Ha rámegyek, a menüpontokra szépen megnyílnak és látszik, hogy frissíted azokat. Viszont a fejezeteknél már feltettél tizennégyet, de beírva csak tizenkettő van. Erre figyelj. Még annyit, hogy a cserének nem lett volna muszáj külön menüpont, a modulsáv alján is elfért volna, de kihangsúlyozom, hogy ez nem hiba!
A soron következő modul az „Ami volt elmúlt” címet kapta. Ez nem lenne más, mint blogarchívum, csak annyi a különbség, hogy a nevét megváltoztattad és kapott egy szép szövegdobozt. Elhelyezés szempontjából lehetett volna jóval lejjebb tenni. Na, már most, ha van blogarchívumod, akkor felesleges a „Fejezetek” menüpont, de ha a „Fejezetek”-re tartasz igényt, akkor a blogarchívum felesleges. Valamelyiket töröld!
A következő modul az „Aktuális díj” címet viseli. Ezt nem is igazán értem, hogy miért van a modulsávban. Ha feltétlen szükségét érzed, ajánlom, hogy tedd be egy menüpontba.
A következő modul a feliratkozok. Elhelyezés szempontjából jó helyen van. Mást nem igazán tudok róla mondani.
A következő modul a chat. Elhelyezést nézve az „Aktuális díj” helyére kellene tenni. Egy szép kód van felhasználva a chathez is, aminek a tetején egy gif van. Ha ráviszem, a kurzort megjelenik az a szöveg, hogy „Mesélj nekem”. Úgy mutatna jól, ha nem lenne annyira eltolódva balra, hanem pont a gif közepén lenne. A chat színei passzolnak a designéhoz, így a kettő nagyon jól mutat együtt. Az üzenetek és a nevek is olvashatóak és, ha ráviszem egy névre a kurzort, akkor nem lesz valami totál más színű, hanem csak aláhúzza, ami így a legjobb.
A következő két modul a társoldalakat foglalja magában. Nincs hozzáfűzni valóm.
A következő modul a profilod. Örülök, hogy kitetted, mert vannak olyanok, akik nem teszik ki, tehát nem lehet tudni kitől, olvas az ember, amit azért nem hátrányos tudni.
A következőkben versenyplakátok vannak kirakva az oldalra. Ennek nyugodtan lehetett volna nyitni egy menüpontot.
Ahogy szerintem ki kéne nézni a modulsávodnak:
- Fülszöveg
- Menü (főoldal, szereplők, fejezetek, díjak, versenyek, cserék)
- Információk
- Chat
- Rendszeres olvasók
- Társoldalak
- Profil
Összességében: Szép kódok vannak felhasználva a modulsávodban, de vannak benne elrendezési és formai hibák.
5/3
Történet
spoiler veszély
Előszöri elolvasás után nem volt sem pozitív sem negatív gondolat a fejemben, bármennyire is akartam nem tudtam róla kialakítani magamban egy komplett véleményt. Ezért bezártam és másnap megnyitottam és akkor is ugyanez a probléma állt fent. Most mikor megnyitottam és elolvastam leginkább arra gondoltam, hogy nem sűrűn találkozok ilyen jó fülszöveggel, mindezt pedig teljesen pozitív értelemben vedd! Nem halmoztál el minket információkkal, de annyi található benne, amennyire feltétlenül szükség van, ebből pedig le tudjuk szűrni, hogy egy tini lány életét fogod nekünk leírni.
A megfogalmazása nincs túl cifrázva, még is van, és talán pont ez fogott meg benne. Felfigyeltem arra, hogy jelen időt használsz, ami egyre gyakoribb mostanában a történetekben. A lényeg ebben csak annyi, hogy örülök, hogy figyelsz arra, hogy ne ugrándozz a múlt és a jelen idő között és erre mindig ügyelj, hiszen nagyon sokan képesek véletlenül ebbe a hibába esni, amit egy olvasó képes rögtön kiszúrni.
A hosszával kapcsolatban is csak azt tudom mondani, hogy teljes mértékben jó, hiszen nem hosszú és nem is rövid. Meg van az a bizonyos arany középút. Helyesírási hibát sem láttam benne.
Összességben: Egy figyelemfelkeltő fülszöveget sikerült összehoznod. Gratulálok.
5/5A történet alapötlete:
A fülszöveg alapján teljesen másra számítottam. Egy könnyed romantikus történet képzeltem el magam előtt, amibe belerondít az érkező család. Erre mit hozol ki belőle? Egy teljesen sablonos és kikövetkeztethető alapötletet. Behoztál a képbe egy Brandon nevű srácot, akinek megtetszik a főszereplőnk, majd tök véletlenül kiderül, hogy nem is vérrokonok. Akkor, hogy is van ez? Mert ezt nem igazán olvastam, de ha leírtad ne haragudj meg, hogy nem vettem észre, de mindig este írtam a kritikádat, mert máskor nem volt rá időm. Aztán tök véletlenül megjelenik Brandon barátnője, akinek súlyos családi gondok miatt el kellett húzni otthonról és pont ide jött.
Nem kiszámítható mi lesz a vége. Egyáltalán nem.
Összességében: A fülszöveg alapján voltak reményeim, hogy egy nagyon jó bloggal állok szemben, de aztán sablonos elemeket írtál bele.
5/0
Prológus:
Sajnálattal látom, hogy a blogon nincs ilyen tartalom. Elárulom neked, hogy sok szempontból pedig előnyös, hiszen ebben le tud írni a főszereplőnk egy fontos múltbeli mozzanatát, csalódását, boldog percét. Egy prológusból sok minden jót ki lehet hozni, de természetesen rosszat is ki lehet belőle hozni. Általában az olvasok díjazni szoktak egy prológust.
Összességében: Ami nincs, azt nem lehet értékelni.
-/-
Első fejezet:
Kezdeném a hosszával. 1600+ szót tartalmaz, ami nem több három oldalnál. Nem mondom, hogy kevés, de nálam nem üti meg annak a mércéjét, hogy azt mondjam rá jó, hiszen nálam az ideális hosszúság 2000 szó fölött van, ha pedig az oldalakat nézzük, akkor négy oldal fölött van. Tudom, hiszen én is írok, hogy nehéz ennyit írni, mert egyszerűen a cselekményszálat, amit beleterveztél a részbe, csak 1500 vagy annál kicsit több szóban tudod kifejteni, akármennyire is szeretnéd többe. Szóval ezek a számok nincsenek kőbe vésve, viszont számomra ezek a kritériumok egy kritikában és írás közben is.
Őszinte leszek, a fülszöveg után pontosan valami hasonlóan megírt első részre számítottam. Ne érts félre, totál meglepődtem a kezdésen, mert mindenre gondoltam, hogy hogyan fogod elkezdeni, de pont ez nem jutott eszembe. Viszont a fogalmazásodat illetően pont ilyesmire számítottam, de a fogalmazásodról lejjebb olvashatsz majd.
Mint már említettem meglepődtem a kezdésen, hiszen egy hegedűző lányt írtál le, amint éjszaka az erdőben hegedül. Oké ezt megmagyaráztam annyival magamnak, hogy egy erdő szélén laknak. Aztán jött egy leírás az erdőről, majd nem sokkal utána, hogy nem zavarná, ha meglátnák. Lehet véletlenül írtad bele, de ezt már nem tudom megmagyarázni magamnak. Kint van egy erdőben, ráadásul éjszaka. Ki járkálna éjnek évadján az erdőben? Maximum a vadőr.
Ezen felül nagyon tetszett, hogy a család köré építetted ezt a fejezetet, hiszen így megtudhattuk részletesen, hogy mi milyenek is ők. Számomra csak az volt illúzió romboló, hogy egy rejtélyes telefonhívással fejezted be. Sokkal jobb lett volna azzal befejezni, hogy békesség van a családban, a telefonos dolgot pedig áttenni a következő részbe.
Összességében: Egy picit rövid lett, de nem vészes. Volt benne pár dolog, amit nem helyeslek, de kezdésnek nem lett rossz fejezet.
5/4
Utolsó fent lévő, alias, tizenötödik fejezet:
Itt is kezdeném a hosszával. Örömmel láttam, hogy ez a fejezet már 2000 szó fölött van és az oldalszáma is megfelel a kritériumaimnak. Azt kívánom, hogy ez maradjon is így.
Örömmel olvastam, hogy ebben a fejezetben kiszakad az otthoni környezetből. Sok volt már az otthoni parádéból Brandonnal és Ashely-vel. Ebben a fejezetben pedig szépen bemutattad a barátaival való viszonyát és itt is megismerhettük a főszereplők egy újabb tulajdonságát. Mégis azt gondolom, hogy ez önálló fejezetként megállja a helyét és talán az első kettő után a legjobb, mert ebben nincs kreált dráma.
Összességben: Egy élvezhető fejezetet hoztál itt össze.
5/5
Szereplők:
Allyson Harvey: Az első pár fejezetben elképesztően tetszet a magabiztos és okos karaktere. De miután betoppant az életem Brandon Adams tipikus tömeggyártású karakter lett belőle, aki először gyűlöli, majd titkon beleszeret a srácba. Sokkal jobb lett volna, ha megtartod az eredeti adottságait és nem változtatod át hormontúltengéses tinivé.
Brandon Adams: Nekem nem alakult ki a kinézetéről egy konkrét képem, hiszen én nem olvastam róla egy leírást sem, habár lehet, hogy csak elsiklottam felett, ha igen ne haragudj. Nekem túlságosan úgy tűnik, hogy nem rendelkezik tulajdonképpen önálló személyiséggel. Mindent úgy tett, vagy azért, hogy megkedveltesse magát Allysonnal. Nekem a karaktere el van egy nagyon picit lányosítva. Elismerem nehéz lány létünkre egy férfit úgy ábrázolni, amilyen valójában és nem úgy, ahogy mi szeretnénk.
Összességében: A két főszereplőnek vannak hibái, de vannak pozitívumai is.
5/2,5
Helyesírás/Fogalmazás:
Kezdeném a helyesírással. Nagyon nagy hibákat nem vettem észre olvasás közben, csupán csak néhány elírást és vesszőhibát, ami több módon is javítható. Először is, ha megkérsz valakit, hogy legyen a bétád, akkor az illető bizonyos, hogy szívesen el fogja olvasni a részeket, kijavítja majd a hibáidat és biztos véleményt is mond a fejezetről. De, amint látom, már van bétád, tehát ezzel nincs gond. Ha esetleg te is átszeretnéd nézni, javaslom a Word használatát. Praktikus, hiszen aláhúzza a hibákat és még kijavítani is segít.
A fogalmazásod kifejezetten tetszik. Szépen összerakod a mondatokat, amiből egy szép szöveg keletkezik a végére. Használsz leírásokat az tény, de szerintem sokkal többet is beletehetnél. Először is azért, mert az olvasó azok által sokkal jobban el tudja képzelni a jelenetet. Másodszor pedig a fejezet is hosszabb lesz tőle. Kifejezetten neked érzelem leírásokat többet kellene ebben a történetben használnod, de persze ez nem azt jelenti, hogy táj és helyszín leírásokat ne tegyél bele, sőt! Nagyon szükség van azokra is. Van egy bizonyos stílusod kialakulóban, ha gyakorolsz, és sokat olvasol, ahol megfigyeled, a profi írók hogyan építik a fejezeteiket és a párbeszédeiket, akkor hidd, el sokat fogsz még fejlődni, hiszen kell fejlődnöd ugyan úgy, mint nekem, vagy más tehetséges bloggerinának. Senki nem úgy született, hogy tudott írni.
Összességében: Néhány helyesírási hibát vettem csak észre, ami kijavítható. A fogalmazásod tetszik, de több leírást tegyél bele és akkor még jobb lesz!
5/4 összesen a pontok: 50/37,5
További jó blogolást.
Drága Bells!
VálaszTörlésSemmi baj, hogy később hoztad a kritikámat, megsúgom, én is gyakran esek ebbe a hibába.
A kritikádra térve huh. Amikor elkezdtem olvasni, nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Rátértél mindenre, amire kíváncsi voltam és nagyon igényes kritikát dobtál nekem össze. Meg vagyok elégedve, hiszen manapság nagyon kevés az olyan kritikákkal foglalkozó oldal, ahol ilyen rendkívüli és megfelelő hosszúságú kritikákat lehet olvasni. Köszönöm szépen! Igyekszem megfogadni a tanácsaidat és javítani a hibáimat, amire felhívtad a figyelmemet! Még egyszer nagyon szépen köszönöm! Öröm volt tőled rendelni!
Ölel,
Bella
Drága Bella!
TörlésIgazából a mondás úgy tartja, hogy jó munkához idő kell, ami szerintem teljesen igaz, hiszen, ha valaki valami igényeset akar alkotni, akkor célszerű nem egy óra alatt összedobni egy kritikát vagy épp egy részt. Szóval szerintem ne frusztráljon, ha szoktál késni. Nekem meg van rá az okom, miért idegesít ennyire.
Nagyon örülök, hogy meg voltál a kritikával elégedve. Ezzel párhuzamosan pedig egyet is értek veled. Nagyon kevés a jó kritikus mostanában, bár én még magamat sem sorolnám ide, hiszen még nagyon sokat kell fejlődnöm.
Remélem sikerül megfogadni a tanácsaimat és azok által több olvasót magadhoz édesgetned.
Nagyon szívesen fordítottam időt a kritikádra. Remélem máskor is rendelsz majd tőlem, de majd csak akkor tedd, ha kevesebb blog sorakozik a várólistámon. :)
Ölel
Bells B.