Ahoy emberek, új bloggerina érkezett!
Becses blogger nevem Vale Paradox és éppen be készülök
mutatkozni. Előre figyelmeztetek mindenkit: A bemutatkozás nem az erősségem,
szóval vagy pár mondattal letudom az egészet, vagy túl rizsázom. Tehát ha a Te
ízlésednek ez a bejegyzés túl hosszú (és értelmetlen) lenne, nyugodtan görgess
tovább, nem fogok világmegváltó dolgokat írni. Esetleg a vége felé
pillants rá, ott lesznek fontos dolgok.
A tízes éveim első felében járok és a bloggeren is még elég
friss húsnak számítok. Tehát, ha ismerősnek tűnik is a nevem, ne fáradj a felkutatásával,
kétlem, hogy bárhol is találkoztál volna vele. Most mondanám, hogy azért, mert
szürke eminenciás vagyok, de igazából nem irányítottam semmit (legfőképp nem
senkit) amíg „árnyékban” voltam. És mért voltam árnyékban? Mert nincs
tehetségem. Jó igazából elvileg egy pici van, habár reményeim szerint több is,
és az igazi ok az, hogy lusta voltam regisztrálni. Jól megvoltam a magam kis
laptopja előtt a bejegyzéseket figyelgetve, és szinte egy darabig fel sem
merült bennem, hogy csatlakozzak ehhez a kis közösséghez. És mi volt a döntés,
aminek köszönhetem, hogy idekeveredtem? Leküzdöttem a magamban egyre jobban
feltörekvő nyuszit és eldöntöttem, hogy márpedig én megírom azt a levelet, ha
törik, ha szakad. És valahogy sikerült. Szóval most már itt is szerencsésen
rontom a levegőt, viszont legalább anyáék is örülnek, addig is megszabadulnak a
hülyeségeimtől.
Szerény, jó egyáltalán nem szerény személyem leány mivolta
végett rajong pár fiúbandáért, amik valószínűleg itt – ott feltűnnek majd pár
elvihető fejlécen. Merthogy én, Vale Paradox, ki már elképesztően várja a nyári
szünetet, fejlécre, rendezett képekre és könyvborítókra vagyok (úgy ahogy)
szakosodva. Persze, ha van rá igény, remélhetőleg nem haladja meg a
képességeimet pár Wattpad borító elkészítése sem. Ha rendelni szeretnétek,
kérdésetek van, vagy bármi más, nyomós illetve nem nyomós indokotok van arra,
hogy felkeressetek, fel tudjátok velem venni a kapcsolatot Facebook-on (Vale Paradox néven) és
gmail-on (vparadox00@gmail.com) is.
Köbö ennyi lettem volna, lényeg a lényeg, amit remélem
sikerült beleszőnöm. A legközelebbi viszont olvasásra!
Vale Paradox
(Ja, igen amúgy a Paradoxra is hallgatok, meg a
Vale-ra is, szóval nekem mindegy, hogy
szólítotok meg, csak legyen benne a „kedves” szó. Jó oké, egy „Szia!” is
megteszi. :D)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése