Kritika #142

Aloha! :)

#AlábbMegválaszolandóKérdéseketTaláltok

Ismét Donna vagyok, ismét kritikával, és remélem, hogy még nem untatok meg. Sajnálom, hogy így megvárakoztatom a rendelőimet, de a héten sokkal kevesebb időm volt, mint amennyi egyébként lenni szokott, és ezzel egyenesen arányosan a lélekerőm is rohamosan zuhanni kezdett.
Kettő kérdéssel fordulnék még hozzátok, a blog olvasói felé:
1. Mit gondoltok, korrekt, megfelelő kritikáim vannak? Értem ezalatt a terjedelmet, az észrevételek igazságtartalmát, a segítségek mennyiségét, és összességében az egészet. Fejlődésre törekszem; és nem csak történetírás, hanem blogboncolás terén is.
2. Érdekelne titeket egy cikk a karakteralkotásról?
A válaszokat hozzászólásba, chatbe, vagy e-mailbe várom. :)

Kedves Nonci! Semmiképpen sem akartalak megbántani, ez a kritika csupán segítő szándékkal íródott, az őszinteség jegyében. Nem kell minden szavamat elfogadnod, én sem vagyok tévedhetetlen! Ez a kritika különösen hosszú lett, remélem, nem probléma. (Kis híján kétezer-ötszáz szó) Ha bármiben segítségre van szükséged, tudod, hol keress! :)

Az emberevő kritizátor:
Donna

Nonci - Stocholm Syndrome

Link: XXX

#1. Első benyomás: 

Az angol nyelvű cím indokolt, hiszen brit szereplőid vannak, és Nagy Britanniában játszódik maga a történet is, de ennek ellenére véletlenül sem figyelemfelkeltő. Sejteti valamelyest, hogy miről lehet szó: egy mentális betegségről, név szerint a Stockholm-szindrómáról. (Lényege, hogy a túszok és a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek szeretetet kezdenek érezni kínzóik, rabtartóik iránt. - Wikipédia) Úgy vettem észre, hogy megszaporodtak a Stockholm-szindrómát felületesen érintő blogok, és többnyire az ilyenek csupán egy naiv lány és egy erőszakos rosszfiú románcáról szólnak. Klisé klisé hátán, ráadásul a többségük teljesen elcsépelt, és a valóságtól elrugaszkodott. Kis híján térden állva imádkoztam, hogy ne egy ilyennel álljak szemben; de hát mi más lehetne eme cím és a „romantikus Zayn Malik fanfiction” címke egyvelegéből? Jó, az még lehetséges eshetőség volt számomra, hogy a címnek semmi köze a sztorihoz, csupán egy dallamos One Direction-nóta után nevezted el így a blogod, de az meg még rosszabb lett volna. Kérlek! Könyörögve kérlek! Egy dal címét soha NE add egy blognak! (Ha három kezem lenne, akkor sem tudnám megszámolni az ujjaimon, hogy hány bloggal találkoztam, aminek Stockholm Syndrome a címe)

A kinézet vegyes érzelmeket váltott ki belőlem elsőre; egyszerre éreztem igénytelennek és szépnek, de sajnos a mérleg nyelve inkább az előbbi felé billent.

10/2

Az első benyomásom alapján semmi (nulla, zéró, még egy fél se) esélyed nem lenne, hogy rákattintsak, ha nem írnék kritikát.

#2. Kinézet:

Fejléc: Barnás árnyalatok, komor, sokat sejtető, lépcsősoros textúrák, a főszereplők képei. Azt kell, hogy mondjam, az alap koncepció, az elképzelés király, ellenben a megvalósítás már kevésbé. A textúrák összemosása és a háttér megérdemelne egy dicséretet, ha nem rontaná el az a kis kép egy kézről a jobb alsó sarokban. A színe borzasztóan elüt a fejléc alapjától; míg minden más meleg, barnás árnyalatokban pompázik, abban a képben én egy kis kéket vélek felfedezni, ami hűvösségével kitűnik a többi textúra közül, pedig inkább a szereplőkre kéne helyezni a hangsúlyt.

Természetesen a tökéletes külsejű lányok nem hiányozhatnak egy fejlécről se (bahh, kicsikét elszomorító), de ennek ellenére illenek a fejléc hangulatához. Nem is kötnék beléjük, ha jól lennének kivágva, de ez így kritikán aluli. Zárójeles megjegyzés zárójel nélkül: ha fejjel lefelé nézed a fejlécet, egész szép. Ne kérdezd, miért nézegettem fejjel lefelé a blogodat, én már csak ilyen félcédulás vagyok, de így legalább nem mondhatja rám senki, hogy nem voltam elég alapos. :D

A cím betűtípusa és elhelyezése viszont kiváló, nem tudok rá mást mondani.

10/5

Design: Egyszerű, könnyen kezelhető bloggeres alapsablon, amit általában nagyon szeretek, mert igazán szépre is könnyedén át lehet alakítani. Nos, neked ez nem sikerült. A blogod háttere abszolút nem illik a fejléchez és a dizi színeihez. A rózsákkal nem is lenne gond, hiszen eleve vintage-stílusban gondolkodsz a látottak alapján, de túl világos az árnyalata ahhoz, hogy passzoljon az oldal jelenlegi külsejéhez. Gyanítom, hogy a címek és a sablon színei az alapbeállításokat követik, hiszen szándékosan, önmagadtól nem nyúlhattál ennyire mellé! A címek kicsit sötétebb, barnásabb árnyalatokat vegyenek fel, mert a rikító narancssárga nem illik ide, ahogy az alapsablon szürke mivolta sem. Nem, nem, és nem!

10/6

Modulok, oldalak, rendszerezés: Sajnálom, de ez a látvány egyáltalán nem kecsegtet sok reménnyel a blogoddal kapcsolatban. Elsősorban az a legrosszabb benne, hogy NINCS fülszöveg. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy hatalmas szerepe van a rövidke, pár soros - általában száz és kétszáz szó közötti terjedelmű - fülszövegnek abban, hogy valaki egyáltalán belekezd-e a blogod olvasásába. Ha nincs, én esélyt sem adok az adott blognak, maximum akkor, ha nagyon sok jó véleményt hallottam róla. Azt hiszem, megérett már egy cikk a fejemben erről a témáról, lehet, hogy hamarosan hozzá is látok, mert nem állapot, hogy mennyi kezdő nincs tisztában a fülszöveg jelentőségével. Az információkhoz illene odaírni, hogy egy Zayn Malik fanfictionről van szó, mert így olvasás előtt a kutya sem tudná megállapítani, és a „Látogatók” modult töröld ki, mert teljesen felesleges; általában senkit sem érdekel a szerzőn kívül! Mindezek mellet csak egyvalamit fontos még megemlítenem: a cbox olyannyira elüt a blogod dizájnjától, hogy az már bántja az én kis érzékeny szemecskémet. Ha jól sejtem, nem tudod átalakítani, de ne aggódj, mi kritikusok nem csak azért vagyunk, hogy lehúzzuk mások irományait, hanem elsősorban azért, hogy segítsünk a rendelőinknek abban, hogy mit és hogyan javítson.

Szóval segítségek eme probléma kiküszöböléséhez: XXX vagy XXX. Ha egyik sem írja le számodra is érthetően a megoldást, nyugodtan megkereshetsz engem is.

Ó, és mielőtt kifelejteném: a bejegyzéseid szövegét állítsd át Times New Roman, Georgia, vagy valami talpas betűtípusra, mert sokkal szimpatikusabb a szemnek.

5/1

Összesen: 25/12

Ezek alapján nem adnék esélyt a blogodnak; bár tény, hogy vannak ennél sokkalta rosszabb küllemű oldalak is.

#3. Alapötlet, helyesírás, központozás:

Fülszöveg: Igen, te már azzal az aprónak tűnő hibával elveszítesz közel két tucatnyi pontot, hogy nincs fülszöveged. Sajnálom, de a semmit nem tudom sem értékelni, sem pontozni. Nincs minek felkeltenie az érdeklődésemet, nem tudom meg az olvasás elkezdése előtt, hogy milyen az író stílusa, hogy kedvemre való-e a történet, és még csak halvány körvonalakat sem látok azzal kapcsolatban, hogy egyszerű olvasóként mire is számíthatnék, ha a blogodon ragadnék. 

20/0

Helyesírás, központozás: Egész jónak mondható, tulajdonképpen megüti azt a színvonalat, ahonnan én már nem rohanok el szörnyülködve az oldalról, hanem leragadok, ha megtetszik a történet. Apróbb hibáid vannak csak, amikre bővebben is kitérnék. 

A különírás-egybeírás nagy mumusod lehet, előfordul párszor, hogy külön írod azokat a kifejezéseket, amiket egybe kéne. 

Például: 

"érdek szerelem" helyett "érdekszerelem" a helyes
"össze jövetel" helyett "összejövetel" a helyes
"bele bokszol" helyett "belebokszol" a helyes
"hó katasztrófa" helyett "hókatasztrófa" a helyes ("A hó katasztrófa miatt egy másik kocsival frontálisan ütközött." Ha külön írod, úgy értelmezhető a mondat, hogy a hó frontálisan ütközött egy másik kocsival egy katasztrófa miatt. Nyilvánvalóan nem ezt a képet akartad az olvasó elé tárni.)
Ha nem vagy biztos abban, hogy egy adott szót egybe vagy külön kell-e írni, ez az oldal a hasznodra válhat: XXX (Néha én is használom, de pszt!)
A vesszőzés a másik nagy ellenfeled, de szerencsére az alapokat szemmel láthatóan ismered, ezért nem olyan sok hibát fedeztem fel.

Egy nyelvhelyességi hibát is muszáj megemlítenem, méghozzá az ikes igék helytelen ragozását. Ha egy ige E/3-ban "ik"-re végződik (például: játszik, alszik, eszik), akkor E/1-ben nem azt kell írnod, hogy "játszok, alszok, eszek", hanem azt, hogy "játszom, alszom, eszem". Ez élőbeszédben is zavarni szokott engem, leírva meg még inkább.

Még egy javítandó nyelvhelyességi (vagy inkább értelmezési) hiba - kizárólag a prológusból:

"(...) engem pedig nem hagynak a magmaként feltörekvő emlékek (...)" A feltörekvő és a feltörő szó jelentése nem ugyanaz!

A központozásod rendben van, csupán abba tudok belekötni, hogy sem bekezdéseket, sem térközöket nem használsz, így minden fejezetben egy tömör, egybefüggő szöveg tárul az olvasó szeme elé, akit ez első látásra megijeszthet, és elveheti a kedvét az olvasástól.

15/11

Összesen: 35/11

Már a fülszöveg hiánya elvette a kedvemet az olvasástól, de ha csak a helyesíráson múlna, akkor szódával elmegy az összhatás. Egyszerű olvasóként viszont nem kezdenék bele a blogodba.

#4. Történet:

Prológus: A korántsem boldog életet élő Zayn Malik szemszögében játszódik; megtudjuk, hogy a felesége egy évvel korábban halt meg autóbalesetben, és a fiú saját magát hibáztatja, mert nem volt ott. Kifejezetten örültem neki, hogyha már fülszöveged nincs, itt legalább felvázolod az alaphelyzetet, annak ellenére, hogy az én érdeklődésemet nem keltette fel; bár valószínűleg azért, mert nem az én stílusom ez a tipikus "szerelmeseket elválaszt egy váratlan katasztrófa, és a fiú még egy év múlva is olyan instabil érzelmileg, hogy egyetlen fotótól elsírja magát, és esztelen önostorozásba kezd"; olvashatjuk, hogy teljesen kilátástalan az élete. Valóban, az ilyen tragikus végkimenetelű balesetek minden embert nehezen érintenek, de szerény véleményem szerint az, amit Zayn csinál, még egy labilis idegrendszerű srác esetén is túlzásnak mondható. (Ha szeretnél olvasni egy nagyszerű regényt, ami egy ehhez hasonló témát dolgoz fel, de bravúrosan, akkor Cecilia Ahern Utóirat: Szeretlek című művét ajánlom. Én rongyosra olvastam.)

10/4

Továbbiak: Remélem, nem baj, hogy csak az első nyolc részt olvastam el, egyszerűen nem tudtam tovább, ennek ellenére azt hiszem, erről is tudok már véleményt alkotni.
Zayn, a főszereplőnk huszonkettedik születésnapjára bulit szerveznek a One Direction srácai tortával, rengeteg piával, és még annál is több vendéggel. Zayn a mosdóból kijövet nekimegy egy lánynak, és azonnal elakad a szava: olyan érzés járja át a testét, amit utoljára csak a (halott) feleségénél tapasztalt. What? Igen, értem, a szerelem első látásra szép dolog (mégha nem is lehetséges), de ez? Amellett, hogy ez a jelenet teljesen irreális, már ezzel lelőtted a poént; itt már minden olvasód tisztában van vele, hogy Zayn ezzel a titokzatos lánnyal fog összejönni.

Azt is észrevettem, hogy akik nem One Direction rajongók, és egyáltalán nem követik figyelemmel a srácok körül forgó pletykákat, azok nehezen érthetik a történetedet. Említek is pár példát:

"A mahagóni fa azonban mégis kinyitódik, s négy ideges, kétségbeesett srác ront be az előtérbe. A Little Mixxel ellentétben, mi nem oszlottunk fel." Mi van, ha valaki nem tudja, hogy Zayn (volt) menyasszonya valójában Perrie Edwards a Little Mix énekesnője? Engem is váratlanul ért a dolog, mert azt hittem, Zayn exfelesége egy kitalált karakter - hiszen egyszer sem említetted a nevét eddig -, de ebből a mondatból rájöttem, hogy nem. Azonban az, aki nem tudja hová tenni a "Little Mix" fogalmát, és gőze sincs arról, hogy Zayn és Perrie egy párt alkottak, annak meglehetősen zavaros a történet.

"- Taylor - mosolyog szerényen.

- Harry, miért Jessicázod le? - röhögök.

- Swift miatt. Nekem Jessica marad - fejét felfelé biccenti, próbál komoly és tekintélyt parancsoló lenni, de elröhögi magát." Mi van, ha valaki nem tudja, hogy Harry együtt járt Taylor Swifttel, és nem éppen jó viszonyban váltak el? Aki ezt nem tudná, az csak emelgetné a szemöldökét, és azon gondolkodna, hogy ez mit akar jelenteni.

Értem, hogy elsősorban rajongóknak írsz, de lehetne azt úgy is, hogy bárki megérthesse a sztorit, aki a blogodra téved.

"Nem kell mesélnem, hiszen rajongó, de mégis megteszem, és ő készségesen meghallgat. Nem vág a szavamba, egyszer sem szól közbe, hogy ezt már tudja. " Attól még, hogy valaki rajong Zayn Malik-ért, nem fogja ismerni magát az embert. 

A harmadik részben megismerkedünk Melodie-val, aki Niall szerelmének a legjobb barátnője (és valószínű, hogy ő az a titokzatos lány a buliról). Zayn és a lány percekig bámulják egymást, nagyon hamar kialakul közöttük egy kölcsönös szimpátia. Olyannyira hamar, hogy Melodie már azon az estén magába bolondítja a néhány fejezettel ezelőtt még kilátástalan helyzetű Zaynt (aki az öngyilkosságon is elgondolkodott, és annyira nem tudta kiheverni felesége elvesztését, hogy belépni sem mert a közös szobájukba). Zayn megkéri a lányt, hogy aludjon vele. What? Melodie elutasítja a felkérést, majd kiderül, hogy a lány egy éve él együtt a palijával, Josh-sal. Mindezek ellenére este Melodie mégis megjelenik Zayn ajtajában, hogy nála aludjon, és ezt azzal magyarázza, hogy a szerelme (Josh) egy őrült, majd a negyedik részben elbeszélgetnek arról, hogy összeköltöznek.

Az ötödik fejezetben mindenféle jelzés nélkül szemszöget váltasz. Kérlek, ha úgy érzed, hogy más karakter látószögéből akarod bemutatni a cselekményeket, jelezd valamivel! (Többnyire úgy szokták, hogy kiírják a fejezet elejére az adott szereplő nevét valami szép, különleges betűtípussal, ami felhívja a figyelmet a váltásra.) A fejezet tartalma pedig nagyon sablonos; Melodiet bántalmazza a pasija, és akkor egy csapásra megjelenik Zayn, és betölti a megmentő szerepét.

A párkapcsolaton belüli erőszak nem játék, és azt veszem észre, hogy túl sok blogger veszi elő a témát úgy, hogy (szerencsére) semmilyen tapasztalatuk nincs benne, és még csak nem is olvastak róla eleget ahhoz, hogy ne csak felületesen tudjanak írni róla.
Végül a két fiatal, Zayn és Melodie összeköltözik, aztán a fiú azt mondja újdonsült lakótársának, hogy: "Nem szeretném, ha az engedélyem nélkül hagynád el a házat.." Zayn egész eddig érzékeny és segítőkész karakteréből nem néztem volna ki, hogy ilyet mondana. Igen-igen. A kedves, szimpatikus Zayn indokolatlanul kifordul magából; nem segít kipakolni a lánynak, hűvösen kezd viselkedni vele, a szobájának a kulcsát is elveszi, és hazudozik Melodie-ról. What? Természetesen mindezek után jön a nagy csók.
Egyébként egy kérdésem még volna: A te karaktereid miből élnek? Nem kell dolgozniuk? Oké-oké, azt tudjuk, hogy Zayn popsztár, de ennek ellenére a blogod első nyolc részében egyszer sem volt szó róla, még megemlítés szintjén sem, hogy munkába kéne mennie, mert hívják a kötelességei. Jó, nyilvánvalóan kapnak szünetet a srácok is, de azért nem ennyit... Arról meg még mindig nincs fogalmunk, hogy a lánynak van-e állása. Nekem úgy tűnik, mindannyian csak lopják a napot, kötelességek nélkül élnek, mégsem kell a pénz miatt aggódniuk.

40/15

Összesen: 50/19

#5. Karakterek:

Zayn: A legelején még kilátástalan helyzetű fiú volt, aki érzékeny, viszonylag rendesen viselkedik az embertársaival, képes nevetni, és Melodie-val is önzetlen, azonban minden ok nélkül, egyik pillanatról a másikra az ellentettjére változott. Nem tudom mire vélni ezt a karaktert. Skizofrén volna? 10/4 (De csak mert van benne fantázia.)

Melodie: A naiv, ártatlan lány, akit ver a sors. Olyan jellegtelen, hogy ennél többet nem tudok mondani, pedig nagyon próbálkozom, hidd el! 10/2

Mellékszereplők: Nincs sok mellékszereplőd, talán egyedül a One Direction-srácok és Josh jelennek meg, de ők is csak néhány apró jelenet erejéig. A srácok egész életszerűek - már amennyit láttam belőlük -, míg Josh a tipikus őrült, aki indokolatlanul bántalmazza a kedves, aranyos barátnőjét. 10/5

Összesen: 30/11

#6. Fogalmazás: Semmiképpen sem nevezném rossznak, sőt. Határozottan megtaláltad az arany középutat a túlírtság és a túl kevés leírás között. Bár elférne kicsikét több is költői képekből és precízebb leírásokból, illetve az is előfordul, hogy túl sok tőmondatot pakolsz egymás mellé, de mindenképpen korrekt az fogalmazásod. Ha a néha-néha becsusszanó helyesírási hibákat kiiktatnád, igazán jó is lehetne a blog ebből a szempontból, vagy legalábbis a blogger-átlagot mindenképpen felülről súrolnád.
A blogban egyértelműen a fogalmazásod a legjobb. Bár van rajta még mit csiszolni, de nekem bejön, hiszen olvasmányos, gördülékeny.

"A keserű magány felemészt. Nem tudok és nem is akarok belépni többet a közös szobánkba. A gyűrött takaró is arra utal, hogy vele töltöttem el itt az utolsó éjszakám."

Ez három nyúlfarknyi hosszúságú mondat egymás mellett, amitől kicsikét nehézkes az olvasás, megszűnt a szöveg gördülékenysége. "A keserű magány felemészt: nem tudok, és nem is akarok belépni többé a közös szobánkba, hiszen a gyűrött takaró is arra utal, hogy vele töltöttem el itt az utolsó éjszakám." A rövid, egyszerű mondatokkal valójában nincs baj, amíg nem egymás hegyén-hátán vannak, de ha egymás mellett több is tiszteletét teszi, akkor általában vontatottnak hat a fogalmazás.

Zárójeles megjegyzés zárójel nélkül: véleményem szerint a részek túl rövidek; átlagosan ezernégyszáz szó körül vannak, én pedig kétezer felett mondom azt, hogy igen, ez egy korrekt, tisztességes fejezet.

50/38

#7. Összegzés:

Nem rossz, amolyan átlagos iromány, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy senki sem Shakespeare-ként kezdi: a gyakorlás a kulcs, na meg az olvasás és a műveltséged fejlesztése.

Javaslom, hogy inkább olyan témákhoz nyúlj az írásaidban, amik elsősorban Hozzád állnak közel, mert ha nem tudod mindegyik főbb karaktered helyzetébe beleképzelni magad (vagy inkább belebújni a bőrükbe), akkor nem lesz hiteles a történet.

Pontszám: 200/93

Ajánlom: Azoknak, akik szeretnek arról olvasni, hogy mennyi tragédia sújtja a főszereplő lányt, egy olyan szerelem történetét akarják figyelemmel követni, ahol a fiúnak olyan durva hangulatváltozásai vannak, akár egy tinilánynak, és emellé még a rengeteg komplexusával is "boldogítja" a barátnőjét és az olvasókat. A blog megfogalmazása elég jó.