Cikk #1 - Miért?

Sziasztok!
Először is szerintem az egész blog nevében egy kisebb-nagyobb bocsánatkéréssel tartozunk nektek, amiért mindenki így eltűnt. Ennek számtalan oka van, de a legfőbb szerintem az, hogy közeledik a félév. Nem is ezért jöttem most, csak már eléggé kiakadtam és nem, most nem azért, mert úgy rendeltek, hogy szünetelek, ez mellékes.
Bele is vágok a mondandómba. Most először írok egy 'cikk' szerűséget, lehet nem is számít annak, ez is mindegy. És elnézést kérek a kirohanásomért, csak úgy éreztem ezt muszáj leírnom, vagy értelmet keresni a dolognak, mert számomra még mindig érthetetlen.
Kezdjük azzal, hogy önkárosítás. Gondolom elég sok embernek ismerős ez a szó, de a gyengébbek kedvéért leírom, hogy mit is foglal magába: Az önkárosítás az, mikor valaki több okból kifolyólag (az okokra is rátérek majd) kárt tesz magában, itt a leggyakoribb tevékenység a vagdosás. Több kamasz, illetve tinédzser (12,13-18 év közöttieket értem itt) vagdossa magát, vagy azért, mert nincs megelégedve magával, vagy azért, mert egyedül érzi magát. De lehet több oka is, viszont ezekre most bővebben kitérek.
Szóvá teszem, hogy azért írom ezt a cikket, mert saját baráti körömben, illetve osztályközösségben tapasztaltam ezeket, de nem magamon.
Kérdés: A többség miért csinálja ezt?
Nos. Vannak akik csak azért csinálják, mert ez menő. Tudjátok, swag, yolo, meg minden ilyesmi.
Vannak, akiknek gondjaik vannak. Gondjaik? Haha. Vicces, mert néhányan nem tudják mi az igazi probléma, egy fiatal életében. Kezdjük ott, hogy aki kamaszkorban van, annak rengeteg problémája van. Itt is rossz szót használtam, szimplán kamasz, ezek nem problémák, minden ember túlesik rajtuk. De nem mindegy hogy kezelik.
Van egy barátnőm, aki vagdossa magát. Igen, és mi az 'oka' rá? Idézem, 'A szüleim folyamatosan veszekednek velem, az osztálytársaim meg csesztetnek. Ez elég ok arra, hogy ezt csináljam.' Most úgy őszintén, az előbb említettem, hogy ezek mindennapos kamaszproblémák.
-Veszekszel a szüleiddel?
Abban a korban vagy/én is abban vagyok, és nem mondom, hogy én nem vagyok egy normális kamasz. Én is ugyan úgy viselkedek mint minden más tinédzser, csupán annyi a különbség, hogy gondolkodok, mielőtt cselekszem/, amikor -azt hiszed-, hogy mindenki ellened van. Az egész univerzum ellened állt, és senki sem ad neked igazat. Ez nem így van, Te taszítasz el mindenkit magadtól. Arra szeretnék kitérni, hogy az, hogy veszekszel a szüleiddel nem ok arra, hogy kárt tegyél magadban, akármilyen formában, mert ez általában normális. Ne magadon vezesd le a mérgedet, ne is máson, hanem találj ki egy módszert erre.
-'Csesztetnek' az osztálytársaid?
Egy: Ha a külsőd miatt csesztetnek, kicsit teltebb vagy, vagy esetleg túl sovány, nincs pénzed a legújabb cuccokra, vagy épp fordítva. Mindenki azt szeretné, akinek nem adatott meg, hogy megtehesse azt, hogy ne foglalkozzon ilyenekkel. Nagyra becsülöm azokat az embereket, akik ezeken áttudnak nézni, és nem érdeklik Őket a folytonos utálkozás, mindig is ilyen szerettem volna lenni. De semmiképp se fordulj drasztikus módszerekhez!
Ducibb vagy, mint mások? Emiatt kiközösítenek? Mi van akkor? Próbáld meg magasról leszarni őket! Ha nem megy, akkor se kezdj el fogyókúrázni, mert ha tizenéves vagy, akkor az még cikibb, ha fogyókúrázol. A legfontosabb az, hogy Te elégedj meg magaddal! Nem éri meg az osztálytársaid miatt MAGADBAN kárt tenni, más a belső és a külső fájdalom. Ettől se neked nem lesz jobb, és ők se fogják abbahagyni, egyszer majd pont elvágsz egy ért a csuklódon, és akkor már nincs értelme sajnálkozni, meg gondolkodni, hogy miért is csináltad. Egyszerűen NEM ÉRI MEG.
És ezek még nem is olyan fontos dolgok, de tényleg, akik saját magukon tapasztalták ezt, kárt tettek magukban, végiggondolták, hogy mi lehet a vége? Vagy ugorjunk az elejére, ezek tényleg okok arra, hogy ilyet tegyél? Megértem, mert mindenkinek lehetnek gondjai, problémái. De érdemes gondolkodni, mielőtt cselekszel, mert ha csak cselekszel és utólag gondolkodsz az senkinek sem lesz jó.
Először gondolkodj el azon, hogy van, akinek nincs mit ennie. Ez ok arra, hogy kárt tegyen magában? Lenne értelme? Nem, mert attól még éhezni fog. (sajnálatos módon.)
Van olyan, akinek nincsenek szülei. Elvesztette őket, de ismerte, tehát nem a születése után két nappal történt valami. Ez ok arra, hogy kárt tegyen magában? Nem, mert attól még mindig ugyan az lesz a helyzet, és csak neki lesz rosszabb.
Véleményem szerint SEMMI SEM OK ARRA, HOGY KÁRT TEGYÉL MAGADBAN. Ki tudna felsorolni egy értelmes indokot? Olyan okot, ami ha megvágja magát, vagy bármi más, akkor a környezete megváltozik? És minden jó lesz? Talán egy kis ideig jobb lesz, de utána minden ugyan olyanná válik mint addig volt, és akkor megint kárt teszel magadban? Miért? Mert ez menő? Mert ezen vezeted le a mérgedet? Vagy csak azért, hogy végre valaki észrevegye a fájdalmadat? Ne ezzel hívd fel magadra a figyelmet!

Mondhatjátok, hogy nincs igazam. Mondhatjátok, hogy leszarjátok. Nyomhattok a bejegyzés végén nem tetszik' pipát. Gondoltam felhívom a figyelmeteket ezekre, felteszem nem sok ember gondolkodott el ezeken a dolgokon. És tényleg bocsánat, hogy 'a nyugalom megzavarására alkalmas' dolgokat írtam itt le, de tényleg, manapság elég sok ember -ember? Egy felnőtt ember soha nem tenne ilyet. De manapság sok tizenéves csinálja ezt, mind oktalanul. Nem fogok én itt mozgalmat indítani, nem lesz rendszeres az ilyen kirohanás, csak ha valaki elolvasta, akkor boldoggá tenne, ha egy kicsit át is gondolná.
Vivian.

1DDay

Bocsánat, hogy már megint 1D-s bejegyzéssel jövök, de gondoltam szólok azoknak akik nem tudnak róla, hogy ma 1DDAY van, 7 órás élő livestream-al, amit ezen a linken érhetsz el: http://www.youtube.com/watch?v=ET4rM4TnJgg
Viszont akik kevésbé tudnak angolul azok nem sokat fognak érteni belőle, de legalább láthatják a fiúkat!((:
Szép estét, Vivian.x

Design #15

Sziasztok!(:
Most is egy design átalakítással jöttem, a saját blogomat alakítottam át. A második képen én csináltam a fejlécet, szerintetek milyen lett?(: 
Most tényleg kíváncsi vagyok a véleményetekre, mert az új design fejlécét photoshop cs3-al csináltam nem pedig gimppel. Azt hiszem áttérek majd a ps-re én is, majd ha jobban kitanulom.(:
ELŐTTE
UTÁNA
http://sixdaysiwillsurvive.blogspot.com/
További szép napot/estét,

Directionereknek - Midnight Memories

Hii, everybody!
Rákattantam az angolra, mindegy, nem ezért jöttem. Gondolom néhányan tudomást szereztetek arról, hogy a 1D Midnight Memories albuma -ami eredetileg november 25.-én jelenne meg- kiszivárgott, így elég sok helyről le lehet már tölteni, viszont folyamatosan törlik le a youtube-os oldalakról, szóval ha eddig láttad a youtube-on úgy, hogy nem az eredeti OneDirectionVEVO töltötte fel, akkor valószínűleg az már nincs ott. 
Mindegy, a lényeg, hogy aki megszeretné hallgatni, illetve leszeretné tölteni azoknak hoztam egy linket ahonnan én töltöttem le, illetve a listát a számokkal. Ha pedig vártok a hivatalos megjelenésig akkor lapozzatok a blogon tovább, engem az sem zavar, hogy valaki nem szeretné meghallgatni, csak azt nem szeretném, ha e bejegyzés alatt osztanátok néhányan az észt, hogy az nem directioner aki meghallgatta az albumot. Ez nem igaz, de nem szeretnék tovább dumálni, itt a link: KATT KATT KATT
Midnight Memories
1. Best Song Ever (klippes)
2. Story Of My Life (klippes)
3. Diana
4. Midnight Memories
5. You And I
6. Don't Forget Where You Belong
7. Strong
8. Happily
9. Right Now
10. Little Black Dress (had ne mondjam..;))
11. Through The Dark
12. Something Great
13. Little White Lies (nagy kedvenc)
14. Better Than Words
15. Why We Don't Go There
16. Does He Know?
17. Alive (ébresztő hang)
18. Half A Heart (istenem, ezen még sírtam is!)

Néhány info:
Midnight Memories műfaja: Pop-rock
Mind az öt fiú közreműködött a Story Of My Life megírásában, illetve külön-külön még több számba is besegítettek az albumról.

Ha nem sikerül a fenti linken letölteni őket, nyugodtan írjatok nekem e-mailt és szívesen elküldöm.((:
Remélem néhányotoknak segítettem egy kicsit.

Kritika #85

http://cassy-waiting.blogspot.hu/
Író: Cassy Crockett
Kinézet: A fejléc valami gyönyörű, ahogyan az egész design is. Az összhang az megvan, tényleg, semmibe nem tudok belekötni, ami szokatlan tőlem, talán annyi, hogy az oldalaknál az 'Akikről ez szól' egy kicsit értelmetlenül hangzik, mintha egy gyerek szájából hallanám. Ezen kívül tényleg, nincs semmi, ami szemet szúrt volna, tökéletes!
Történet: Már a novelládnál rajongója voltam az ötletnek, és ezt hangoztattam is, mármint írásban. Öt rész van fent, amit mindig szorgalmason elolvasok, azt észrevettem, hogy a novellából írod ki a részeket, csak néha írsz még hozzá, ergo bővíted. Nagyon tetszik az ötlet és az írásmódod is, rögtön megfogott, és még mindig nem engedett el, ha úgy vesszük. Fogalmam sincs mit írhatnék, régebben a novellánál elmondtam a véleményem, és hát ez még az eleje és lényegében még ugyan az, tehát csak annyit mondhatok: imádom! Sajnálom, hogy nem kommentelek, de ezentúl ígérem mindig láthatod a nevem!(:

Design #14

Most egy design átalakítással jöttem, szerintetek milyen lett?
http://heart-1d.blogspot.hu/
FEJLÉC
Design
ELŐTTE
UTÁNA


Gif #25

Sziasztok!(:
Chatben kért valaki glee-s gifeket, hoztam párat. Cory Monteith szándékosan nem szerepel egyiken sem, sajnálom.
























Fejléc #71 + Blog Design #13 + Elvihető fejléc #12

Sziasztok! :)
Csináltam egy fejlécet, de mint látjátok mint mindig szünetelek!
Na igen most erről egy kicsit írok. Na szóval egyesek nem tudnak olvasni? Ha szünetelek akkor könyörgöm ne írjatok! Az elmúlt pár hétben mióta szünetelek elég sokan írtak , eleinte szépen vissza írtam , de most már nem. A héten senki sem írtam vissza akik rendeltek, hanem szépen rákattintottam a törlés gombra! Hamarosan lehet tőlem is rendelni, de várjátok már ki! Ami nagyon felhúzott a rendeléssel kapcsolatban az az amikor valaki nem köszön és csak annyit ír, hogy 'Csinálj fejlécet Selena Gomez legyen rajta meg a One Direction!' Ez mi? Ilyet nekem ne írjatok mert rohadtul feltudtok húzni vele. Ilyet nem fogadok el! Ha ismét lehet tőlem rendelni akkor kiírom és szép részletesen azt is leírom, hogy hogy fogadom el különben mindent törlök!
Na de most nem akarom ezzel húzni az időt itt lenne a fejléc :)
http://wearedifferentbutbestfriends.blogspot.hu/
Valamint át is alakítottam ezt a blogot:
Szerintetek milyen lett? :)
ELŐTTE
UTÁNA
Csináltam egy elvihető fejlécet is még a múlt héten csak akkor nem tettem ki , de most itt van :)
Ha viszitek semmiképpen ne hirdessétek sajátotokként , valamint mindig elmondom de azért most is elmondom, hogy ha kértek feliratot rá akkor írjatok emailt és amit rá szeretnétek én azt ráírom!


Gif #24 + Karakterek

Sziasztok! (:
Valaki kért még egy két hete tőlünk Susan Coffey-ről gif képet így hoztam is párat. Remélem az illetőnek megfelelnek ! :)
Valamint hoztam szőke fiú karaktereket Gabby kérésére.

Gif:

Karakterek:
Ryan Gosling
*.*
Zach Roerig
Ross Lynch
Brett Davern
Graham Rogers
Chris Zylka
*.*
Ryan Fletcher