Kritika #125 - Teljes körű kritika az It's so easy! című blogról | by: Timi Dreams

Kedves, Olvasóink!
Ahogyan már az előző bejegyzésemben is megemlítettem igyekszem segíteni a kritikakérések terén, hogy minél hamarább újra rendelni lehessen. Nos, ezt bebizonyítva itt is lenne az első kritika, melyet Aprilnek készítettem, s remélem, nem bántottam meg semmivel, hiszen nem ez volt a célom.
Hát, akkor nézzük is a kritikát!




Design

Kinézet
Nos, boldogan írnám azt, hogy csodálatos, de nem tehetem, nekem nem tetszik. Ha könnyedén meg akarnám oldani, annyit írnék: kérj egy teljes átalakítást! Viszont nemigen tehetem.
Az egész sablon szerintem nem jó, „Egyszerű”-nek kellene lennie és azon belül is az alatta található másodiknak, a kéknek.

Zenelejátszó
Nem baj, ha van, de azt mindenképpen ajánlom, hogy úgy állítsd be, hogy el lehessen indítani és ne úgy, hogy magától indul, azaz ahogyan most megy. Meglepődtem, amikor egyszer csak meghallottam valami zenét. Nem tudtam, ez most honnan akar jönni a sok ablak közül, aztán megtaláltam. Legalább nem kaptam szívrohamot, tehát normális hangerőn van – ami pozitív.

Fejléc
Ez számomra olyan hatást kelt, mintha lett volna egy alapod, arra Paintben rátettél volna két pngt, legvégül pedig alulra rápötyögted az oldal címét – ami igaz, hogy piros, ami nincs összhangba hozva semmivel, legalább ekképp nem érzem azt, hogy annyira fakó a blogod színvilága. Ez így nem jó. Javaslom, keress fel egy - a véleményed alapján - tehetséges fejlécszerkesztőt és kérj tőle! Hidd el, meg fogja érni a várakozás!

Háttér
Egy egyszerű bloggeren található alapháttér. Nálunk is találhatsz háttereket, sokat találhatsz máshol is. Szerintem tégy másikat, ez nem mutat jól.

Bejegyzések
Menjünk fentről lefele!
A dátum nem nagyon látható, én egy világosabb színre tenném, ellenben illik a fejléc betűtípusához. Ami a bejegyzés címénél nem annyira mondható el. A részt sorkizártra tenném és egy leheletnyit nagyobb - 1-2 px - betűméretre. A betűtípus habár nem a megszokott - értsd: Arial, Times New Roman - semmi bajom nincs vele; olvasható.
A bejegyzés alján lévő megosztást leszedném, felesleges, aki meg akarja mással osztani a blogod majd ír egy üzenetet annak és linkeli. Emellett pedig a történetes blogok terén az „egy oldalon egy bejegyzés”- elvet vallva beállítanám ekként.

Modulok
Nos, igen, az első gondolatom meglátva egyből az volt, hogy rossz a sablon… De ezt már tudod, szóval haladjunk ismét fentről lefele és részletezem e nélkül!
„Leírás :D”: Először is én nem tudom elviselni, ha példának okért egy modul címében fellelhető egy smile, véleményem szerint nem odavaló. Másrészt én inkább ezt egyszerűen „Idézetek”-nek nevezném el, hiszen a leírás, alias fülszöveg egyszerűen azt a célt szolgálja, hogy ez a rövid szöveg, felkeltse az olvasó érdeklődését és elkezdje olvasni a blogod. Harmadszor pedig szerintem tehetnéd sorkizártra, egy kicsit kisebb betűtípusra és találtam benne négy space-hibát, ugyanis a vesszők és a felkiáltójel után nem írtál.
„Chat”: Minden oké vele, a színek, a betűk típusa és mérete egyaránt.
„Rendszeres olvasók :D”: Nos, erről csak annyit, hogy tudhatod, mit gondolok a hangulatjelekről, már az előbbiekben elmondtam. Emellett pedig gratulálok ahhoz számhoz!
A következő kettő blogversenyek miatt létezik, ezt egy oldalra tenném, ezáltal jobban mutatna. Az említett oldalnak pedig valami olyasmi címet adnék, mint például „Blogversenyekre jelentkeztem”
„Blogarchívum”: Ez nem jó így. Én a helyedben a stílusát többszintesre, az opcióknál „Bejegyzéscímek megjelenítése”- pontra és az archiválás gyakoriságát havira tenném.
„Cserék :D”: Talán már nem is kell megjegyeznem a „vigyori”- jelet, viszont azt igen, hogy szerintem felesleges bárminek ott lennie a blogcímeken kívül. Nem kell az utolsó bejegyzés címe és azok a képek sem. Néhány kattintással meg tudod oldani.
„Látogatok! :D”: Ugyebár a hangulatjel… Hát, nem változott erről még mindig a véleményem, sőt, a felkiáltójelet sem tudom mire vélni. Én jobban szeretem az egyszerű változatát, mint ezt, de igazán rád bízom.
„Magamról”: Úgy gondolom, ez valami divat, csakhogy cseppet sem vagyok a híve… Szerintem felesleges. Nyithatnál egy „Információk”- modult, amibe belepötyögöd az író neve megemlítése mellé a neved, s linked ezt. Mit írhatnál még információnak? Mondjuk, hogy mikor jött létre a blog, ki csinálta a fejlécet, a dizájnt és persze figyelmeztethetnél mindenkit, hogy csak saját felelősségére olvassa a blogot, ugyanis ahogy így közben beleolvastam obszcén szavak és tiltott szerek használata megjelenik.
„Zene”: Valószínűleg ez a modul itt maradhatott, merthogy nincs benne semmi és felesleges tekintve, hogy fent ott van a lejátszó. Tehát szerintem töröld.
A betűtípus ugyanaz, mint a blog bejegyzésének címe, szóval erre nem tudok mit mondani. És legvégül a fejléc alatt lévő sor, mivel azt kihagytam. Szerintem csinálj neki egy egyszerű, HTML-es kódú menüt. A „Főoldal” természetesen jó oldalra vezet, akárcsak a „~ Characters”. Meglepő, hogy hirtelen angolul van írva, viszont szerintem a blog címe miatt ez pozitív, a többit is írhatnád erre! Jó ötlet volt, hogy ilyen „képpel, infókkal, meg ilyen szarokkal ellátva” találhatok rá, „szóval azokkal, amik kellenek” – csak, hogy téged idézzelek. Viszont a képeket méretre szabnám, szóval kitalálnák egy méretet és a blogon minden képet arra tennék. Igényesen mutatna. Apropó, Andy Williams-nek a képén található egy felírat, szerintem válassz másik képet vagy valami, mert ez ekképpen nem mutat jól.
A „Díjam”-ról csak annyit, hogy én mindegyiknek csináltam volna egy-egy bejegyzést, mikor megkapom, majd erre az oldalra linkeltem volna „x. díj” vagy „x. díjam” néven. Emellett egy betűméretre és betűtípusra állítanám őket.  És persze utoljára, de nem utolsó sorban engedd meg, hogy gratuláljak a díjakhoz!
Apropó, mielőtt el felejtem megemlíteni az utolsó két oldalnál nem értem, miért van ott a „~”- jel…

Mobil-verzió
Itt is elég durván meglátszik, hogy nem jó a sablon. Na, meg véleményem szerint a fejléc sem a legjobb. Sajnálom!

Összegezve a designban látottakat
Hát, röviden összefoglalva, azt hiszem, jót tenne egy dizájn-átalakítás.


Történet
Tekintve, hogy több, mint öt rész van, találomra választottam ki ennyit. Valamint mivel nincs prológus, azt nem tudom véleményezni – javaslom, készíts egyet!

Nagyon sok space- hibát találtam valamint tanácsolom, használj szinonimákat! És akkor most nézzünk egy hosszabb példát, amivel szemléltetni tudom, hogy miért van ennyi space-es hiba.
Te következőképp írok: „Sietve tettem meg az utamat a Rainbow felé,mert már hiányzott a reggeli söröm.A munkából jövök, csak ott nem lehet inni.Jó fej a főnököm meg minden,de...ezt nem engedi meg.
-Helló!-ültem le egy székre a pult elé,majd lepacsiztam Chad-del.
-Szia.-vigyorgott rám és elém tett egy üveg sört.-A vendégem vagy.”
Én pedig így: „Sietve tettem meg az utamat a Rainbow felé, mert már hiányzott a reggeli söröm. A munkából jövök, csak (szerintem inkább ide egy „mivel” kellene) ott nem lehet inni. Jó fej a főnököm meg minden, de… (én azt hiszem, nem tennél ide hármaspontot a helyedben) ezt nem engedi meg.
- Helló! – ültem le egy székre a pult elé, majd lepacsiztam Chaddel.
- Szia! – vigyorgott rám és elém tett egy üveg sört. – A vendégem vagy.”
Remélem, érzékelhető a különbség!
Viszont - természetesen - nem csak negatív észrevételem vannak, példának okáért pozitív tény, hogy egy párbeszéd utáni megjegyzés mögé pontot teszel, ellenben szeretném megjegyezni, hogy a gondolatjel előtt, ha pontról van szó, akkor nem kell. Példa:
Te eszerint írod: „-Ott vannak.-mondtam unottan.”
Én ekképp: „- Ott vannak - mondtam unottan.”
És végül, hogy ne csak pampogjak a szinonimákról leírok egy példát, amit sokszor olvashattam, majd mellé azt, amivel ki tudod küszöbölni. Persze, van olyan, ami egyes esetekben nem megfelelő, ám ezt érzékelni tudod az adott helyzetben, na, meg természetesen tudom, hogy azért egy drogos nem beszél úgy, mint egy arisztokrata, szóval egyértelmű, hogy azért nem használhatod a világ legkifinomultabb szavait. (Nem lenézés semmilyen értelemben, senkivel szemben!)
- „mondta”: jelentette ki, közölte, magyarázta

A space- hibákról már beszéltem, ezt nem példáznál újra, de tudd, itt is ez történt. Igazából nagyon rövid lett, ellenben belemerültem, amennyire lehet ez idő alatt.
Ennyit erről a részről.

A szokásos space- hibákon kívül nem tudok mit mondani…

Itt nem találtam annyi space- hibát benne, ami mindenképp dicséretes, hisz ettől azt szűröm le, hogy fejlődsz, s mindig mindenkinek van hova.

Mindenképp meg kell említenem, hogy itt is látszik az a változás, amit már az előző kiválasztott résznél emlegettem. Viszont azt is, amiért eddig nem szóltam gondolva, majd belezáródsz, hosszabb részeket írsz. Nálam egy rész nagyjából 1500-2000 szavasnak felel meg, nos, a tied nagyjából ennek a fele. Szóval szerintem írj hosszabb részeket!

Összegezve a történetben olvasottakat
Javaslom, használj szinonimákat, írj hosszabb részlelet és pötyögj több space-t… - alias próbáld meg úgy, ahogyan kijavítottam.


Összegezve az egész látottat és olvasottat

A dizájnról csupán annyit pötyögnék itt, hogy tanácsolom, rendelj egy teljes dizájn-átalakítást! A történetről pedig, hogy ha hosszabb részeket fogsz írni és kijavítod a space-es hibákat már egyből ennél jobb irányba tartasz.

Ezúton szeretném megjegyezni, az írói szabadság él, ezáltal cseppet sem gond, ha nem értesz valamivel egyet, - avagy bárki más, - viszont kérlek, amennyiben azt jelzed - még szívesen is veszem - azt illedelmes, kulturált hangnemben tedd, hisz - mint már említettem is - egyetlen szavam sem azt a célt szolgálta, hogy veled -, avagy valaki mással - szemben udvariatlan, tiszteletlen legyek.
Köszönjük a kritikakérésed!
További szép estét!
by: Timi

4 megjegyzés:

  1. Kedves Timi!
    Bár nem én kértem a kritikát, mégis szeretnék írni neked egy rövid szösszenetet, a leírtakról.
    Ha valaki arra jelentkezik, hogy mások munkáját kritizálja - ezt vehetjük rossz és jó értelemben - akkor abban az emberben legyen annyi önismeret, hogy ha tudja, hogy nincs tehetsége ne írjon. A fogalmazásod talán jobb mint az álltalad leírt bloggeré, de még, így is katasztrófa. Ez itt egy fiatalos vidám blog, nem tudom, hogy mi alapján választottak téged, de nem illesz IDE. Kiemelésem szándékát azzal magyaráznám, hogy nem feltétlen rossz az, ahogyan írsz. Csupán nem ebbe a környezetbe való. A mondataid sokszor értelmet veszítenek a beléjük tömött ellentétes, avagy szinonímás szavaktól. Figyelj oda, hogy ne várj el mástól olyat, amire te sem vagy képes! Ell.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves, Ell!
      Örülök, hogy megosztottad velem véleményed.
      Először is szeretném kiemelni, hogy tökéletesen tisztában vagyok a hibáimmal, azonban ha valaki kritikát kér, minden egyes apróságot meg kell említenem, hogy tudjon róla - legalábbis én így vélem.
      Nem gondolom úgy, hogy egy mondatom értelmét veszíteni attól, hogy ellentétet viszek bele vagy szinonimákat használnék... Viszont ez csak az én véleményem.
      Hogy miért választottak ide? Ezt nem az én feladatom megválaszolni, én mindössze elküldtem egy jelentkezési levelet, amiből ez lett.
      Még egyszer köszönöm, hogy írtál, hisz ekképpen már még inkább tudom, miben kell fejlődnöm.
      Azért remélem, egyetértesz azzal, amit a kritikában megfogalmaztam!
      További szép napot!
      Timi
      xx

      Törlés
    2. A kritikáddal természetesen egyet értek. Tanulj és fejlődj gyorsan, néhány hét mulva az én blogomat is lesz lehetőséged kritizáni. További szép napot!
      Ell.

      Törlés
    3. Kedves, Ell!
      Örülök, hogy a lényegben egyetértünk.
      Nos, egyet biztosan ígérheted, őszinte leszek. Ezt már első nap kijelentettem és ez az, amihez mindvégig tartani fogom magam.
      További szép estét!
      Timi
      xx

      Törlés