Kritika #153

Sziasztok!
Milyen régen írtam bejegyzést, te jó ég! Remélem nektek nem olyan kemény az iskola, mint nekem! De jövőhét péntekig kell már csak kibírni és január 4.-éig szabadok leszünk, mint a madár. Istenem de várom, de szerintem nem csak én.
Az íróhoz szólnék: Sajnálom, hogy ilyen későn tudtam csak megírni, de nagyon remélem, hogy elégedett leszel vele! Egyetlen szavamat sem bántó szándékkel írtam le, hanem segíteni szerettem volna vele!
Jó olvasást!
Bells Booth


http://brynn-gondolatfoszlanyai.blogspot.hu/



Kinézet 
Fejléc: 
 Ez a fejléc, ami jelenleg a blogodon szerepel a harmadik, amit már láttam azóta, hogy kritikát kértél tőlem, ami annak a jele, hogy már régen vársz erre az irományra és itt is szeretnék bocsánatot kérni emiatt és igyekezlek kárpótolni egy igényes kritikával!
Az előző két fejléc sokkal szebben és igényesebben volt elkészítve, mint ez. A fejléc háttere egy szürke fal (?) sötét foltokkal rajta. Hiányolom, hogy a háttérbe a történetről árulkodó képek legyenek elhelyezve és szépen összemosva, hiszen az sokkal szebben mutatna, mint ami most van beleszerkesztve.
A karakterek a fejléc jobb oldalán találhatók, amiről az a véleményem, hogy a fejlécen lévő karaktereknek a fejléc közepén van a helye, hiszen még is csak róluk szól a történet, ők vannak a középpontban és nagyjából olyannak kéne elképzelni őket. A méretük is úgy mond kicsi, főleg a felirathoz képest. Nyugodtan lehetettek volna nagyobbak, hogy magukra vonzzák az olvasó tekintetét. Jobban megnézve őket az arcuk homályos, ráadásul a lány haja baloldalon sokkal feketébb, mint a jobb oldalon. Viszont az jó pontnak számolóm hogy egymáshoz ér a két főszereplők képei, ezzel is jelezve az összetartozásukat.
A cím teljes mértékben a fejléc közepén van nagy betűkkel, citromsárga háttérrel, ami egyenlő azzal, hogy az olvasó szinte csak ezt nézi meg. Jó megnézi, de nem az egész cím van így írva, mert két szó nem fért már oda, ami így roppant ronda, hogy annak a két szónak fekete a háttere és sokkal kisebb. Valószínű ez a készítőnek is feltűnt, csak azt nem értem, hogy miért nem próbálta másféle képen megoldani. A színe és a betűtípusa olvasható.
A fejléc alján lévő felirat, miszerint ez egy Luke Hemmings fanfiction, teljesen felesleges, hiszen csúfítja a fejlécét, ráadásul elférne az információknál is.
De, amin a leginkább kiakadtam az az, hogy a fejléc jobb felső sarkában ott a készítő neve. OKÉ, tudom, hogy van néhány olyan ultra cuki bloggerina, aki ellopja a másik munkáját, de a többség normális is feltűnteti az információknál, hogy ki készítette a fejlécet, designt trailert...
Összességében: Javaslom, hogy rendelj/készíts egy másik fejlécet.
 5/0 
 Design:
Örömmel láttam, hogy a sablon nem deviantartos, hanem sima egyszerű sablon. Én azon a véleményen vagyok, hogy egy egyszerű sablonból is kilehet hozni egy igazán szép designt. Nálad a sablon színe fehér, amivel nincs baj. Ellenben a háttér citromsárga színű, ami valljuk be a blogger világában igencsak ritka szín, sőt mondhatni nincs is olyan blog, ahol a designhoz ezt a színt használták volna. Ami természetesen nem véletlen, hiszen a citromsága nem igazán illik egy bloghoz, még pedig azért mert:
           1. kiégeti az ember szemét, mivel nagyon világos szín
           2. alapjába véve semmi baj nincs a színnel, de egy blogon nem néz ki jól
Az jó pontnak számít viszont, hogy a fejléc és a design nem mutat rosszul együt.
A sablon méretei nagyon kicsik. Nyugodtan növelheted, hiszen semmi baj nincs abból, ha a bejegyzés sávja nagyobb. Ha megnövelnéd a sablon méreteit, akkor a modulsáv sem lenne annyira kicsi így a modulok sem lennének összezsúfolva, ebből kifolyólag sokkal rendezettebb lenne az egész.
A betűtípussal nincsen semmi problémám, olvasható.
Összességében: Javaslom, hogy cseréld le a designod. De ha ragaszkodsz ehhez, akkor legalább a sablon méreten növelj, mert ez így nagyon összezsúfolt hatást kelt!
5/1 
Modulok:
A modulsávod első modulja a fülszöveg. Ez teljesen jó helyen van legfelül, hiszen egy fülszövegnek az a szerepe, hogy felkeltse az olvasó figyelmét, a blogod iránt. Viszont egy szövegdoboz kód használatával, sokkal igényesebben és szebben mutatna. Részletesebben a tartalomról lejjebb. 
A következő modul a menü. Elhelyezés szempontjából ez is jó, hiszen egy igen fontos modulról van szó. Egy menükód használatával nagyon fel tudnád dobni a kinézetét. Ahogy látom, minden fontos menüpont megvan benne, amire szükség van. Ha ráviszem a menüpontokra a kurzort, akkor a felirat fehér színű lesz, pont, mint a háttér, ami rohadt idegesítő számomra. Azt vártam volna, hogy aláhúzza, majd az adott szót, de nem. Javaslom, ezt javítsd! Ha, rákattintok, a menüpontok szépen megnyílnak. Látszik, hogy foglalkozol vele, hiszen frissítve van folyamatosan mindegyik menüpont.
A soron következő modul az információk és alatta van még két modul, amit most egy kalap alá veszek, hiszen nyugodtan írhattad volna egybe azokat, mert összetartoznak. Az információknak is kereshettél volna egy szövegdobozt, amivel feldobhatod a kinézetét. Az elhelyezésével nincsen probléma, hiszen egy fontos modulról beszélünk, tehát a modulsáv elején van a helye. Minden szükséges információ meg van benne akkor, ha a hármat egyszerre nézem. Szóval javaslom, ezeket írd egy modulba. 
A következő modul a Facebook csoportodat hirdeti, amit manapság a bloggerek fontosnak tartanak. Én ilyen téren maradi gondolkodású vagyok, hiszen én nem használok ilyesmit és nem is áll szándékomban a jövőben sem. De természetesen, ha te előnyösnek tartod, használd nyugodtan, hiszen nem hátrányos dolog. 
A következő modul a chat. Elhelyezése szempontjából a Facebook csoport fölé kellene tenni, hiszen azért egy elég fontos modulról beszélünk. Formailag, ha jó látom, áttetszőre van állítva, ami nagyon jó. Viszont én átjavítanám a nevek színét a kékről feketére, mivel az sokkal jobban menne a blog alapszíneihez. Ha ráviszem a nevekre a kurzort fekete színűre vált és alá lesz húzva. Ez azért pozitívum, hiszen szerintem te sem szeretnéd, hogy egy olyan színnel emelje ki, ami majd kiégeti a szemedet. 
A következő modul a „Ledöntötte a lelkemben” nevet viseli. Formailag egy szövegdobozt ez is érdemelt volna. A tartalmát nem teljesen értem, sőt, az egész modult, hogy minek van. 
A következő kettő modul a társoldalaidat foglalja magába. Nincs hozzáfűzni valóm. 
A soron következő modul a rendszeres olvasók. Elhelyezés szempontjából lehetett volna feljebb is tenni, hiszen nem egy elhanyagolható modul. 
Végül pedig a cserék vannak, amik teljesen jó helyet foglalnak el ott alól. 
Kétszer vagy háromszor végigpörgettem és frissítettem az oldalt, de a profilodat nem láttam sehol. Miért? Nem szégyen felvállalni, hogy mi a neved, sőt! Én szeretem is tudni, hogy kitől olvasok, és az tudd a legjobban felidegesíteni, ha az illető nem teszi ki a profilját. 
Összességében: A szükséges modulok megvannak. Néhány elrendezési, formai és összevonási probléma van, amit könnyen meg tudsz oldani a fent leírtak alapján. 
5/2 


Történet:
Fülszöveg: 
Tőlem nagyon furcsa módon nem a fülszöveggel vagy a történetnek a prológusával/ első részével kezdtem el a blogodat, hanem a trailerrel. Röviden, arról annyit, hogy egy kicsit hosszú volt és nekem túl sok volt benne az olyan gif, ami arra utalt, hogy: depressziós vagyok és megölöm magam, mert már nincs más kiút. Ennek fényében már kicsit szorongva kezdtem hozzá, a blog történetének elemzéséhez, vagy is leginkább a fülszövegéhez.
A fülszövegnek ez egy igen furcsa megközelítése, amit te leírtál. Mégis jó értelemben furcsa. Nem láttam még olyan blogot, ahol az író a két főszereplőtől egy-egy kis szösszenetet írt volna bele. Viszont ha már ezt választottad, akkor Brynn-nél nem olyan agyonhasznált dolgokat, kellene beleírni, hogy: kis koromba trauma ért vagy, hogy egy napon megváltozott minden. El tudnám képzelni választékosabb szóhasználattal és egy kis körtéssel, akkor mondhatnám rá, hogy tökéletes. A Luke Hemmings szavainál is ugyan ezt tudnám tanácsolni, Brynn szavainál, választékosabb fogalmazással és körítéssel próbáld meg és úgy gondolom, hogy jó lesz!
Összességében: Nem egy rossz fülszövegről beszélünk, de nem mondom, hogy a tartalmán nem lehetne alakítani.
5/2,5
A történet alapötlete: 
A szóban forgó alapötlet egy Luke Hemmings fanfiction. Újabban nem a One Direction banda tagjai a fanfictionokban elterjedt főszereplők, hanem a 5SOS tagok. Én bevallom, nem szeretem az ilyen történeteket, magával a bandával nincsen problémám, de a róluk alkotott fanficionok nem a legjobbak. Természetesen itt is van kivétel. Félreteszem az ellenszenvem és igyekszem úgy megfogalmazni. 
Amire a te történeted alapszik, tulajdonképpen nem egy elcsépelt alapötlet, HA jól van megírva, sőt, még egy igen érdekes történet is kerekedhet belőle! 
Összességében: Az alapötlet nem elcsépelt egy jó történet lehet belőle, ha ügyesen formálod a történetet! 
5/5  
Prológus:                                       Spoiler veszély az elkövetkezendőkben! 
Először is Luke szemszögéből írtad meg a prológust. Szeretném elmondani itt, hogy egy lánynak nagyon nehéz fiú szemszögből fejezetet írni, mert nem tudjuk elképzelni talán nem is baj, hogy mi járhat egy fiú eszében. Ennek okán nagyon nehéz azonosulni egy fiú karakterével. Neked többé kevésbé sikerült. Bár néhány gondolattal nem teljesen értek egyet. Na, de elemezzük.
Luket győzködni kell, hogy menjen el a barátaival egy sztriptíz bárba, hiszen nincs kedve menni, mert épp most jöttek haza valahonnan. Oké, szerintem egy kicsinyes indokot próbáltál felhasználni arra, hogy tiltakozzon. De ha jobban belegondolsz minek is kellene tiltakoznia? Egy fiatal 19 (?) éves fiúról beszélünk és valljuk, be ilyen idős korban a fiúk nem fogják vissza magukat sem a bulizás terén sem a csajozás terén. Ráadásul valószínűnek tartom, hogy itt fog találkozni a másik főszereplőnkkel.
 Leírod, hogy odaértek és már bocs a kifejezésért Luke ott is hisztizett egy sort. Nagy nehezen bemennek a szórakozóhelyre és még a csapat többi tagja elmegy piáért Luke megpillantja Őt a színpadon. Mikor lejön a színpadról, Luke tovább bámulja, így a lány odamegy hozzá. Jön egy párbeszéd sorozat amiben, a lány enyhe kurvás hatást kelt. A befejezés viszont kifejezetten tetszik, hogy az illető lány egy relytéjes mondattal válaszol arra, hogy „miért csinálod, ha utálod?”.
Röviden a prológusban leírtak, hogy hogyan találkoztak, ami leginkább az első részben szokott megjelenni. A prológusba leginkább múltban történt dolgokat kell leírni, ami meghatározza a főszereplő jövőjét. Szóval ennek a fejezetnek joggal adnék én inkább „első fejezet” címet, mintsem prológust. Én ennek a történetnek a prológusában szívesen olvastam volna a lány múltjáról. Miért ilyen helyen dolgozik? Honnan jött? Ki ő valójában? Milyen a személyisége?
A prológus hossza megfelelő, hiszen nem is túl hosszú, de nem is rövid.
Összességében: Ezt én inkább nevezném a történetnek az az első fejezetének az első részének. Fent adtam ötleteket, ha esetleg újat szeretnél írni.
5/1 
Első fejezet:
Itt először kezdeném a hosszával. Arra számítottam, hogy ez hosszabb lesz, mint a prológusod. Hát tévedtem. Bemásoltam a Wordbe és azt tapasztaltam, hogy alig van meg két oldal, amit írtál. Ez nagyon kevés! Én azt mondom, hogy egy ideális fejezet hossza legyen négy oldal, vagy legalább 1500-2000 szó. Természetesen ez nincs kőbe vésve, de abban bőven le lehet vezetni szépen és igényesen a cselekményt.
A tartalmát elemezve.
Az elején kifejted, hogy Brynn mennyire élvezi, hogy Luke őt kényezteti. A fejezet kezdésének nem rossz.
Következik a reggel, mikor is mutatkoznak MÁR jelei, hogy Brynn beleszeretett Lukeba. Hogyan? Hiszen nem is ismeri!
Leírod, hogy pakol a gardróbjában, mikor benyit a barátnője vagy a munkatársa, nem tudjuk meg és elkezdenek beszélgetni. Kiderül számomra, hogy Ivy egy hisztis elkényeztetett liba. Elmondja, hogy elutaznak egy bizonyos Hornsby nevű városba vagy épp faluba. Következik az a rész, amikor leírod, hogyan készülődik. Végül leírod, hogy elmegy.
Hát nekem erről az a benyomásom, hogy egy fejezet vázlatának tökéletes. Ha ezt pontosan és hosszabban kidolgoztad volna, sokkal élvezhetőbb lett volna ez a fejezet. A cselekmény, amit beleírtál nem rossz, de nekem túl gyors, hogy már az első fejezetekben megtörtént a találkozás. Ebben a fejezetben lehetett volna arról írni például, hogy Brynn hogyan éli meg hogy egy ilyen helyen kell dolgoznia, vagy épp arról is, hogy milyen az élete a munkahelyén kívül.
Összességben: A hossza rövid, magát a fejezetet csupán egy vázlatnak nevezném. Én úgy gondolom, hogy nagyon sietted a találkozásukat, hogy már itt az első fejezetben megtörtént. Ha esetleg újra szeretnéd írni fent írtam ötleteket arról, miről lenne érdemes írnod itt.
5/1 
Utolsó fent lévő rész, alias, huszonegyedik fejezet: 
Olvasgattam a fejezeteket és reménykedtem benne, hogy a hosszúk egyszer csak hirtelen megváltozik és tádám, látok majd magam előtt egy hosszú fejezetet. Hát tévedtem. Tehát továbbra is fent tartom azt, hogy minimum négy oldalnak, vagy 1500-2000 szónak kell szerepelnie egy fejezetben.
Na, az elemzés.
Azzal kezded, hogy Brynnt Luke feltessékeli a lakosztályába, vagy is a szobájába, majd elmegy beszélni Will-el. A kezdés teljesen rendben van.
Leírod, hogyan pakol Brynn, majd már rögtön megy is lefelé a földszintre. Meglátja a konfliktusba kerülő Luket és odasiet, hogy leállítsa a vitát. Látja, hogy Lukeon, hogy nincs jól, amiért elkezd sírni és odaszalad hozzá. Oké ezt egy tipikus nyálas filmjelenetnek képzelem el, de mondjuk, én a valóságba először teljesen felmérném mi a baja és csak utána kezdenék el bőgni vagy utána se. DE természetesen ez személyiségtől is függ.
Telefonon felhívta Ashtont, nem a mentőket hanem Ashtont. Ebben a helyzetben szerintem a mentők sokkal jobb és hitelesebb választás lett volna.
Befutottak a barátai Lukenak. Ashton és Brynn között nagy vita alakult ki és Brynn rögtön már nem is sírt. Mikor elmentek mélyen az önsajnálatába süppedt.
Összehasonlítva az első kettő fejezettel, ez sokkal izgalmasabb és jobban kidolgozottabbak. Bátran kijelenthetem, hogy már itt látszik, hogy sokat fejlődtél.
Összességében: A hossza rövid volt, de a cselekményszála sokkal jobb volt, mint az első kettőnek, amit olvastam tőled. Sokat fejlődtél!
5/4
Helyesírás/Fogalmazás: 
Kezdeném a helyesírással először is. Néhányszor vettem csak észre néhány alapvető hibát, mint például: egybe írtál néhány szót vagy nem tettél vesszőt. Ezek nem nagy hibák, Wordben bemásolod a szöveget és ott kijelzi a hibákat és ott könnyen kijavíthatod. A másik lehetőség pedig az, hogy megkérsz egy bloggerinát, hogy legyen a bétád. De mivel az információk között fel van tüntetve, hogy van bétád, az az jelenti, hogy nem végzi jól a feladatát. Elképzelhető, hogy nincs ideje, akkor esetleg kérj meg mást erre a feladatra. Gyakori hiba még másoknál, hogy a párbeszédeknél a kijelentő mondatok végére pontot tesz, pedig arra ott nincs szükség. Nálad ez nem hiba, még mielőtt erre gondolnál. Ezt csak azért írtam le neked, hogy tudj róla és, hogy te ebbe a hibába ne ess bele.
Most pedig jön a fogalmazás rész. Furcsáltam, mikor azt láttam, hogy jelen időben fogalmazol. Furcsa, hiszen a blogger világban a legelterjedtebbek a múlt időben megírt történetek. Nem állítom, hogy ez egy hiba, hiszen nem egy olyan blogot olvastam már, amelyek jelen időben íródtak és eszméletlen jó alapötlettel egy csodálatos történetet alkottak. A te fogalmazásod sem rossz van rajta még mit javítani, úgy mint mindenki másnak is. Hiányolom a leírásokat egy-egy fejezetből, pedig azok nélkül igencsak nehéz egy igényesen megírt fejezetet kiadni a kezünk közül. Próbálkozol érzelem leírásokkal, amik nem is rosszak, de lehetne rajtuk még csiszolni. Hiánylom a tájleírásokat és a szereplők bemutatását is. Ezekkel a leírásokkal küszöbölheted ki, hogy a fejezeted ne legyen rövid. Értsd:
 Valami ismeretlen érzés fut át rajtam, amibe beleborzongok. Kiesik a kezemből a penge, és még jobban sírok. Már levegőt is alig kapok, nem tudok leállni. A gyomrom összezsugorodik, a szívem hevesen ver, szinte kiszakad a helyéről, és az a fulladó érzés... Mindez azért, mert félek. Félek, hogy elveszítem. De nem, azt nem lehet. Szükségem van rá... Szeretem… 
 Ezt írtad te.
Valami ismeretlen, valami teljesen új érzés kerített hatalmába. A kezemben lévő szürke éles penge kiesett a kezemből és a földre esett. Még jobban rám tört a zokogás. Képtelen voltam levegőt préselni a tüdőmbe, mert a zokogás teljesen úrrá lett rajtam. A gyomrom apró pici ponttá zsugorodott, a szívem hevesebben vert, mint eddig bármikor, félő volt, hogy kiszakad a helyéről. Mindezt csak azért mert félek ettől az érzéstől. Félek attól, hogy tényleg igazán szívből szeretem Őt. 
Ezt pedig én. Remélem érted a különbséget!
A fogalmazásodon lehet javítani azzal, hogy sok könyvet olvasol, vagy épp megfigyeled, hogy mások, hogyan fogalmazzák meg a tájleírásokat, érzelem leírásokat stb…
Összességében:A helyesírásoddal nincs probléma. A fogalmazásod sem szörnyű, viszont gyakorolnod kell még és több leírást kell belevinned a fejezeteidbe.
5/3  

45/19,5

További jó blogolást!

2 megjegyzés:

  1. Drága Bells! ^^

    Nagyon szépen köszönöm a kritikádat, de mint írtam néhány perce Facebook- on, a felét tudtam (én hülye xD).
    A leírások mindig is ellenségeim voltak, de megpróbálok rajta javítani. Mihelyst rájöttem, hogy a fejezet-hosszok sem a megfelelőek, javítani próbáltam őket, de mivel előre meg vannak írva, így nehezen tudok tenni-venni... Fucklogic.

    Egyébként egyáltalán nem haragszok rád, amiért későn hoztad, én is el voltam foglalva (és havazva)... A suli mellett meg... Pff, örülök, ha napközbe le tudok dőlni egy órára xD
    Nagyon köszönöm, hogy időt szakítottál rám és a blogomra, már csak azért is, mert nem vagy oda az ilyen témájúakért. :)

    Ó, és örülök, hogy múltkor rám írtál Facebook- on, nagyon cuki vagy, tehetséges, és már alig várom a novellás blogodat! ^^
    hatalmas ölelés,
    Brynn :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Brynn!^^
      Nagyon szívesen írtam és igen olvastam a Facebook-on. Nem baj, most ösztönöztelek arra, hogy küzdj azokkal a fránya leírásokkal!
      Örülök, hogy nem haragszol!
      Én is örülök, hogy rád írtam! De cuki vagy! Szeretettel várlak a novellás blogomon! <3
      Ölelés
      Bells Booth

      Törlés