Elkészült rendelések ~ másik fele

Sziasztok babák!
Az elmúlt két napban befejeztem az összes megmaradt rendelésemet. Csodálkoztam a gyorsaságomon, hiszen ma három fejlécet csináltam, de szerintem ez csak azért volt, mert beakartam fejezni mindet! Na, de mivel úgy érzem az előző bejegyzésben nem adtam elég jó magyarázatot a szünetem miatt így itt fogalmazom meg, miért döntöttem úgy, ahogy.
Először is, az idő. Hiszen 11.es leszek és nálunk most jönnek be a faktok és nem tudom, hogy még a szerkesztés mellett mit csinálnék. Meg tavaly sem indult olyan zökkenő mentesen az évem így egy kis magány is kell. Másodjára szeretnék jobban a történetes blogjaimmal foglalkozni, leginkább a Meghalnék érteddel. (Az olvasók örüljenek, a héten hozom a részt, ha minden jól megy! :D) Harmadjára, néhány rendelő teljesen elvette a kedvem, így majd új szabályokat hozok a visszatérésemkor. De nem ijedjetek meg! Nem lesz diktatúra! :D Negyedjére pedig úgy érzem egy kis szünet sokat segítene javítani a teljesítményemen, például a napokban rájöttem, hogy a psd fájlokat hogy kell használni! XD Remélem nem haragszotok rám a szünet miatt! Addig is itt találtok rám:
Valamint szeretnétek, ha újra lenne Ask-om? Válaszokat kommentbe írjátok meg! :D
Csóközön!



Fejlécek:

Te vagy a végzetem
Turné a világ körül
Másik színvilágban
Stockholm Syndrome



Könyvborító:





Rendezett képek:



(másik színvilág)











1 megjegyzés:

  1. Szia!
    Szeretném megköszönni a gyönyörű fejlécet! Nagyon szép lett köszönöm, hogy elkészítetted:)
    További jó munkát és nyarat kívánok!
    <3
    Hatalmas ölelés: MaYa.

    VálaszTörlés