Kritika #175

Sziasztok! :)

Megérkeztem a második kritikámmal, amit Hoshimiya Arisa blogjáról, a "Love on the ice"-ról írtam. Remélem tetszeni fog Nektek, és egyre többen mertek majd tőlem, "az új lánytól" is rendelni. <3

Kinézet
Őszintén szólva eléggé vegyes érzésekkel pillantottam végig először a blogodon. A fejléc annyira nem nyűgözött le első látásra – sajnos a későbbiekben sem, de erről majd pár sorral lejjebb -, viszont a modulsáv, és a bejegyzések kinézete határozottan elbűvölt. Utóbbiak annyira könnyedén elegánsak, hogy egész egyszerűen beléjük szerelmesedtem. Leginkább talán a menüsor varázsolt el, bár ott azért annyi kritikát jeleznék, hogy a „földre szállt boszorkány” felirat nem fér be teljesen a téglalapjába, és bár így is olvasható, egy minimálisan rontja az össz képet. A modulok sorrendjében szerintem a chatet érdemes lenne kicsit feljebb hozni, például a szavazás fölé, hiszen az emberek ott tudnak veled elsősorban kommunikálni, így én azt jobban szem elé tenném, még ha mindössze néhány görgetésről is van csak szó. A bejegyzéseknél nagyon tetszik a dátum elhelyezkedése, szép maga a bejegyzés cím is, azokba nem tudok, és igazából nem is szeretnék belekötni. :) A bejegyzések szövege tökéletesen olvasható, szépen sorkizártra is vannak állítva, úgyhogy ezek engem meggyőztek.
Akkor egy kicsit a design negatív részéről is. A két karakter nagyon elüt a fejléc hátterétől, sajnos számomra már kissé bántóan is. Nem értem, hogyha az alap fekete-fehér, akkor a főhősök miért ennyire irgalmatlanul rikítóak. Illetve szerintem a design többi részéhez sem passzol túlzottan ez a színösszeállítás, kicsit jobban össze kéne ezt hangolni. Esetleg valami olyan fejlécalap jobban passzolna, aminek a színe összhangban van a betűkével. Az alapkoncepciót amúgy értem, mármint gondolom kicsit a telet akarják a színek felidézni, meg ugye a blog címe is kék, ami egy olyan címhez, mint „Love on the ice” egyébként kifejezetten passzol, csak akkor viszont a design többi részét is ebben a szellemben kéne megalkotni. Illetve még a fejléchez annyit, hogy sajnos széltében nem éri végig az oldalmodult, ami számomra egy picikét zavaró.
10/7
  • Elemeire lebontva nem rossz, de egész egyszerűen nem harmonizál
  • A fejlécen a karakterek nagyon elütnek az alapszíntől
  • De a modulsáv fantasztikus <3
Fülszöveg
Első olvasásra tetszett, egy kellemes, romantikus, bonyodalmakkal fűszerezett, könnyed kis sztorit sejtet, amiket én nagyon szeretek, így kifejezetten örültem, hogy a kritika kapcsán rákeveredtem az oldalra. Olvasóként lelkesen mentem is volna tovább az első részre, viszont azért mint kritikus feladatomnak éreztem, hogy kicsit jobban darabokra szedjem a fülszöveget, így azért egy-két aprócska dologba belekötnék.
Divat, tánc, műkorcsolya és a zene alkotja együttesen a végső összetett szórakozást!” - Nekem ebben a mondatban kicsit furcsa, hogy csak a zene szó elé tettél névelőt. Lehet én vagyok nagyon kötözködős kedvemben, gondolkoztam is, hogy nem is írom le ezt az észrevételemet, de valamiért annyira bántotta a lelkemet, hogy végül mégiscsak jobbnak láttam megemlíteni. Ugyanehhez a mondathoz még annyit, hogy a fentebb kiemelt szavak közé szerintem kéne egy vesszőt tenni.
csapatot, ami ma már lassan a világ minden táján elterjedt - Inkább a világ minden táján ismert, népszerű. Az elterjedt valahogy nem passzol ebbe a mondatba, nem igazán ebben a kontextusban használatos.
Itt egyébként nagyon tetszik a váltás, valahogy a stílus is magában hordozza azokat a tipikus tinilányos problémákat, amikkel nekünk csajoknak meg kell szenvednünk a gimnázium idején. Ez a rengeteg barátja, meg rosszakarója van rész egy nagyon picit sablonos, de persze manapság elég nehéz már lyat írni, amit senki ne tett meg volna előttünk, úgyhogy ezen inkább ugorjunk is.
Szerencsére, a két legjobb barátnő mindig a legjobbkor jön, Rhythm és Mion, akikben mindig meglehet bízni.” - Úgy szerintem jobban hangzana ez a mondat, hogy „Szerencsére a két legjobb barátnő, Rhythm és Mion, mindig a legjobbkor jön/jönnek, rájuk bármikor lehet számítani”. Ha az egészet nem is szeretnéd átírni, a kijelölt részt javítsd át „meg lehet bízni”-re, mert névutóknál így kell szétválasztani. Egyébként a végét azért fogalmaztam át, mert az eredetiben kétszer szerepelt a mindig szó, és gondoltam esztétikailag jobban passzol a bármikor. :)
Viszont képben van Castiel is, a suli rosszfiúja, akinek szerves része van főhősnőnk életében, valamint fény derül Aira és Castiel múltbéli titkára.” - Vagy szerves részét képezi az életének, vagy fontos szerepet tölt be az életében. A kettő egyvelege számomra furcsa, de ahogy érzed. Illetve még annyi, hogy ez a „valamint fény derül...” nem igazán passzol bele a mondatba. Eléggé lóg a levegőben, kicsit olyan, mintha mindenáron bele akartad volna írni, de nem találtál volna neki megfelelő helyet,ezért csak úgy random odapakoltad valamelyik mondat végére. Szerintem esetleg adhatnál neki egy külön mondatot, vagy érdemes lenne jobban összekapcsolni az előtte elhangzottakkal.
A fülszövegben a továbbiakban nem akadtam fenn sehol, a kérdések a végén kifejezetten tetszettek. Amúgy is kedvet kaptam az olvasáshoz, ez a lezárás pedig csak fokozta a lelkesedést a történet irányába, úgyhogy ezért jár a piros pont.
Összességében tehát tetszett a fülszöveg. Kellő mennyiségű információt ad az olvasónak, hogy be tudja lőni, mennyire az ő stílusa a sztori, de nem mondd el túl sokat a történetről. Az ideális középút. Egy-két mondat megfogalmazása volt az egyedüli, ami annyira nem tetszett, de úgy egyben tényleg szép munkát végeztél.
5/4,5
  • Korrekt volt, az se baj, ha nem írod át, amiket megjegyeztem, bár a szóismétlést és azt a névutós hibát azért szerintem érdemes lenne. A többit csak akkor javítsd, ha egyet értesz, ha számodra az eredeti jobb, akkor nyugodtan maradj a saját verziódnál :)
Szereplők (menüpont)
Aira: Oké, amikor írtad, hogy jól ki jön Sho-val aki a Callings tagja, majd az új mondatot úgy kezdted, hogy régen egyszer lefeküdt Castiellel, akkor komolyan kellett pár perc, hogy rájöjjek, ismét a lányról beszélünk. Egyébként Sho nevénél szerintem nem szükséges a kötőjel a ragozásnál, hiszen ejted az o-t a név végén, éppen ezért kapcsolódhat hozzá rögtön a rag, de mivel ez nem angol név, ezért nem merem száz százalékra kijelenteni, hogy nekem van igazam. Amúgy engem az egy kicsikét zavart, hogy a fülszövegben annyira nagy titoknak beállított dolgot itt most el is árultad, kicsit fokozhattad volna vele még az izgalmakat, de persze ha van még számtalan másik fordulat a fejedben, akkor elnézem ezt az apróságot.
Régen egyszer lefeküdt Castiellel, ami azóta is...” - Ez a régen egyszer nyitány szerintem furcsa, inkább az egyszer régen az elterjedt, bár értem, hogy te alapvetően azt akarod hangsúlyozni, hogy mindössze egyszer került sor erre az ominózus eseményre. Az igazi ok, amiért kiragadtam ezt a mondatot, az az, hogy a vessző után lemaradt a „t” az „ami” végéről.
Rhythm: Nála igazából rendben vannak a leírtak, érthető minden. Egy-két dolgot persze én itt is másképp fogalmaznék meg, de ez a te blogod, a te stílusod, úgyhogy visszaveszek magamból, és nem költök át mindent (kivéve, ha valami nagyon zavar :D)
Mion: „Mion már Aira és Rhythm elütt debütált a Prism show világában, azonban amikor megjelentek a lányok a képben, csak később volt hajlandó csatlakozni hozzájuk” - Mionnál az egész első mondat sántít. Alapvetően azt, hogy már korábban debütált, meg hogy csak később csatlakozott hozzájuk, az lehetne két külön mondat, mert bár van némi kapcsolat közöttük, annyira nem tartoznak össze, hogy jobb legyen egyben, mint külön. A mondat második fele pedig úgy logikusabb lenne, hogy „Mikor a lányok megjelentek/feltűntek a képben, még nem akart csatlakozni hozzájuk, de szerencsére ez a későbbiekben megváltozott.” Vagy valami hasonló...
Castiel: Jobban kihangsúlyoznád, hogy Aira miatt járt az előadásra, ha azt írnád, hogy „a lány összes előadására eljárt”, illetve ugyanennél a mondatnál az „addig amíg” közé kell egy vessző. Ezenfelül kicsit sokat szerepel az egymás szó a következő két mondatban. Ez egyébként egy kifejezetten nehéz dolog, mert nem igazán van rá szinonima, de érdemes lenne egy átfogalmazással kiküszöbölni a problémát.
Oké, kezdek rájönni, hogy nagyon hülye gondolat volt egyesével végigmenni a szereplőkön, de most már megcsinálom! :D
A következő három srác rendben van, egyiküknél sincsenek eget verően nagy problémák. Talán annyit ide megjegyeznék, hogy nagyon sok a szereplő. Ha az ember a sztori előtt idekattint, akkor úgy a negyedik ember után elveszti a fonalat, túl sok információt kap egyszerre. Érdemes lenne egy kicsit jobban megszűrni, hogy ki számít fontos karakternek, és ki kevésbé fontosnak.
Castiel húgánál sincsenek javítanivalók, bár őt tényleg nem érzem annyira fontos karakternek, hogy ide kerüljön, bár megjegyezném, hogy még a sztoriba nem olvastam bele, szimplán előzetes gondolatok alapján jutottam erre a következtetésre. Számomra aki nem elég fontos ahhoz, hogy bekerüljön a fülszövegbe, az már nem tartozik a kulcskarakterek közé, de talán csak én vagyok ennyire szőrös szívű.
Egyébként ez a szereplők modul egész tetszett, adott némi támpontot a karakterekről, bár igazából én annak a híve vagyok, hogy a történeten keresztül ismerjük meg a szereplőket, ne pedig ilyen összefoglalók alapján. Persze ezzel nem kell egyetérteni, ezért nem is áll szándékomban pontot levonni. Egy kicsit a mondatokon érdemes lenne csiszolni, illetve azt fenntartom, hogy a karaktereket nem szabad ennyire egy szinten kezelni. A fontos szereplőkre helyezd a hangsúlyt, őket tedd előre, hiszen első számú célod, hogy őket hozd közel az olvasóhoz, ne pedig xy kutyájának az előző tulajdonosának az exfeleségét.
5/4
  • Jó volt, csak nagyon sok
Prológus
Oké, annyit előre bocsátok, hogy ez az a rész, amit még nagyon részletesen kivesézek, minden fejezeten nem megyek majd végig azért ekkora alapossággal, mert soha nem érek a végére, de mivel a prológus a történet indító, így fontos szerepe van, ezért ezt még elejétől a végéig megpróbálom szétszedni.
Épp a színpadról jöttünk lefele, miközben még integettünk a tomboló tömegnek. Ez volt a nyár utolsó műsora, egyben a nyárzáró Prism show. A közönség egy teljesen új táncot láthatott tőlünk, amit most táncoltunk először (ha teljesen új a tánc, akkor ez azért evidens) és egyben utoljára is. Legközelebb valószínűleg csak jövő ilyenkor fogjuk előadni. (Most akkor utoljára adták elő, vagy jövőre még elő fogják?)
Holnap, vagyis szeptember elsején megkezdem (miért tértünk át jelenbe?) a harmadik évemet a híres Sweet Amoris gimiben. Annyira nem vagyok oda a suliért, de nem utálom. A korán kelés nem jelent gondot, hisz a nyáron számtalanszor keltünk hajnalban a sok próba miatt. Mindenesetre elég nehéz időszaknak nézek elébe, ami ráadásul még el sem kezdődött. (Ha még csak elébe nézel, akkor egyértelmű, hogy nem kezdődött még el) Szerencsére Rhythm és Mion, a két legjobb barátnőm, s akikkel együtt alkotjuk a MARs nevű csapatot, mindig itt vannak nekem. Rhythm hiperaktív létére is ugyan, (ennek szerintem nem volt értelme) de mindig tudja, mire van szükségem, Mion pedig amúgy is egy izgulósabb fajta lány, bár talán azért hármunk közül én vagyok a legszerencsétlenebb, és ezt nem is tagadom. Régen eléggé két bal lábas voltam, amit aztán az előadások haladásával (előrehaladtával kicsit szebben hangzana) sikerült kinőnöm, azonban még most sem vagyok tökéletes.
Miután átöltöztünk a lányokkal, elindultunk a folyosón, szándékosan lassan haladva, mert a tömeg fele (a tömeg nagyja szerintem jobban hangzik) még csak most tódult kifelé. Annyira nem szoktam megfigyelni a közönség embereit, inkább koncentrálok, hogy el ne rontsam a táncot. Most sem néztem meg őket különösebben, de ahogy a hatalmas sor vonult ki, megakadt a szemem egy ismerős alakon. (Itt az a furcsa egy kicsit, hogy ugye az elején a „nem szoktam megfigyelni” rész arra vonatkozik, hogy táncolás közben nem nézi meg az embereket, itt pedig már ugye csak kivonulnak, így a „most sem” nem egészen helytálló, de most tényleg nagyon szőrszálhasogató vagyok, úgyhogy ezt engedjük el) Mit keres ő itt? Próbáltam nem feltűnést keltve (feltűnés nélkül) elsétálni a tömeg mellett, ám pechemre sajnos Castiel észrevett és találkozott a tekintetünk. Gyorsan elnéztem a másik irányba, majd felhúztam a fejemre a pulcsim kapucniját, s lehajtott fejjel belekaroltam a barátnőimbe, ezzel kicsit sietősre véve a lépteinket. Remélem, nem tűnt fel nekik miért csinálom, vagy az lenne a legjobb, ha észre sem vennék, hogy Castiel itt van. (Megint jelenben vagyunk, ami csak abban az esetben lenne üdvözítő, ha egy időutazós sztoriról lenne szó) Szerencsémre viszont lefoglalta őket két rajongó, ezért aztán el is vesztettem őket a nagy tumultusban. (Könyörgöm, beléjük karolt, és elvesztette őket? Azért ez nem túl reális...)
Egész nyáron nem találkoztam vele, nem is láttam a vöröst. Azt gondoltam, hogy sikerült teljesen elfelejtenem a srácot. Most mégis azt éreztem, hogy a szívem majd kiugrik a helyéről. Az hittem, már nem köt hozzá semmi, az érzéseim is megváltoztak vele kapcsolatban. Vagy talán mégsem?”
Remélem érthető a javítás, ha bármi nem világos, vagy nem értesz egyet, akkor nyugodtan írd meg kommentben. A hibákon túl egyébként nem volt rossz a prológus, ez a sok piros ne ijesszen meg. Helyesírásilag is rendben volt, a legtöbb probléma inkább logikai eredetű volt, sem mint írási.
A történetindítói feladatoknak tökéletesen eleget tett ez a rövidke kis jelenet. Megjelent benne mindkét főhős, maga a Prism show, kicsit beleláthattunk Aira fejébe, bár azért különösebben nem tudtunk meg semmi újat. Igazából ez a prológus arra volt jó, hogy kicsit összerendezze a fülszövegben és a szereplőknél olvasottakat, adott a sok információnak egy keretet.
A fentebb feltüntetett hibák azért az élvezhetőségből eléggé levontak, nagyon sokszor kiszakadtam az olvasásból az ilyen logikai bukfencek miatt, ami sajnos nem a legszerencsésebb. Az ember szeret kikapcsolni olvasás közben, főleg ilyen könnyed sztorik esetében, de sajnos, ha mindig mikor épp belemerülne a történetbe, kirángatja egy hiba, és sajnos ezt egy idő után nem fogja szórakoztatónak érezni.
Összességében tehát a prológus indításnak nem rossz, de sajnos annyi malőr van benne, hogy az olvasójelölteknek nem egy százalékát elveszíted miattuk.
10/5
  • A helyesírás és az elgondolás nem rossz, de a kivitelezésbe nagyon sok hiba csúszott, ami sajnos a pontokon is meglátszik.
  • Olvasd át újra, és próbáld meg logikusabban, reálisabban átírni
Történet
Na, akkor kezdjük magával a cselekménnyel. Igazából annyira nem túl érdekfeszítő a sztori, tipikus gimis történet, annyival kiegészítve, hogy a lány éjjel-nappal próbán van. Őszintén szólva engem annyira nem fogott meg, pedig én kifejezetten kedvelem a könnyed, limonádé sztorikat. Valahogy nagyon nem haladunk előre, ugyanazokat a köröket futjuk le újra meg újra. Castiel akárcsak a Csábításból jelesben, néha teljesen random feltűnik egy folyosón, odamorog valamit a csajszinak, aki aztán bekezdéseken keresztül elemzi, hogy ő most tulajdonképpen szerelmes-e vagy sem. Először még oké, másodjára azt mondom belefér, de hogy ez minden részben újra meg újra lejátszódik, az kicsit sajnos unalmas. Utóbbi érvényes arra is, hogy a lány minden egyes fejezetben elmondja, hogy remekül el tud kalandozni az órákon, soha egy másodperc erejéig nem figyel, de azt azért mindig hangoztatja, hogy ő ilyen csodalány, mert nulla figyeléssel is ötöst ír. Sajnos ez egyáltalán nem így működik, főleg akkor nem, ha minden egyes délutánt a próbateremben töltesz, és este holt fáradtan zuhansz be az ágyba. Nekem nagyon irreális volt ezt olvasni, ráadásul ez is szinte minden részben előkerült, ami a sokadik alkalommal már fárasztó volt. Érdemes lenne kicsit színesíteni a cselekményszálon, mert tényleg megállás nélkül ugyanaz történik.
A karakterek se nyűgöztek le különösebben, igazából a szereplőknél felsorolt emberkékből, volt aki gyakorlatilag csak egy említés szintjén szerepelt. Ez persze nem baj, csak itt is jelzem, hogy talán érdemes lenne nem az ő bemutatásukkal nyitni, hanem jobban ráhangolódnia tényleges kulcskarakterekre. Egyébként Aira-t egész jól megismertetted velem, sokszor olvashattam a gondolatait, az indítékait. A szokásait, a rutinjait is jól bemutattad, összességében egy nagyjából kiforrt karaktert alkottál, amiért jár a piros pont. A srácok sajnos ennyire nem kaptak nagy hangsúlyt, Castielről annyit tudtam meg, hogy vörös és hogy bunkó, Sho-ról pedig sajnos még ennyit sem. Ők eléggé papírmasé karakterek lettek, érdemes lenne egy kicsit jobban bemutatni őket. Kevés párbeszéddel dolgozol, ami bár nem gond, de itt a karakterformázásnál negatívan hat.
A két srác bunyója számomra nagyon irreális volt. Elvileg mindkettőből ömlött a vér, majd a következő rész szerint egy hajszáluk se bánta a történteket. Azért ez nem így működik. A másik, ami engem eléggé zavart, hogy a lány úgy beszélt a két sráccal a nemi életéről, mint más a tévéműsorról. Oké, értem én, hogy egy közvetlen lánykáról van szó, de azért van egy-két dolog, amit ennyire nem teregetünk ki. A szexuális életünk pedig határozottan ide tartozik...
15/8
  • Nem igazán kötött le a sztori, nagyon sokszor ismételted önmagad, nem igazán haladt előre a történet. Érdemes lenne a Sho-val való duetthez hasonlatos új történetszálakat beleszőnöd a sztoriba, különben nagyon el fog laposodni.
  • Kicsit feküdj rá jobban a fiúk karaktereire, mert eddig róluk nem sokat tudtunk meg
  • Próbálj meg jobban a realitás talaján maradni, elég sok a logikai bukfenc a sztoriban, érdemes lenne valakivel átnézetned a részeket, mert így egy pöppet kaotikus
Fogalmazás, helyesírás
Ami tetszett, hogy sok leírást írsz, nem tömény párbeszédből áll egy rész. Sőt, mint már fentebb is említettem, viszonylag kevés párbeszédet használsz, ami egyfelől jó, másfelől meg annyira nem. Az mindenképp értékelendő, hogy sokat írsz a szereplő belső világáról, a gondolatairól, az érzéseiről, jól bemutatod a napjait, viszont azért a párbeszédek is fontosak. Aira szemszögén keresztül mindig ugyanolyannak látjuk a többi karaktert, és ők pont egy-egy beszélgetés keretében tudnának kicsit kitörni abból a megbélyegzett világból, amiben mi látjuk őket a lány szemén keresztül.
A helyesírásod rendben van, viszont rengeteg az elgépelés. Ezeket egy átolvasással ki lehet kerülni, illetve a helyesírás ellenőrző is remek szolgálatot nyújt ilyen téren.
Amivel szintén kéne valamit kezdeni, az a félrefogalmazás. Egy-két mondatodnak semmi értelme nincs, ami gyanítom abból ered, hogy kitaláltál valamit, aztán átfogalmaztad, de a mondat elejét és a mondat végét végül nem egyeztetted össze. Egy átolvasás erre is megoldás, illetve próbálj meg egy picikét jobban koncentrálni írás közben, mert ezek egyébként tényleg kiküszöbölhető hibák.
Ami még zavaró, hogy a részek során többször is időt ugrottál. A múlt idő ilyen téren egy kicsikét nehéz, mert a lány gondolatait nyilván jelenben akarod közölni, csak néha benne ragadsz az időben, vagy véletlenül összekavarodsz, és ilyenkor sajnos becsúsznak a hibák. Itt is csak ismételni tudom önmagam: Olvasd, vagy olvastasd át a részeket!
10/5,5
  • Átolvasás, átolvasás, átolvasás
  • Figyelj jobban az időre
  • Túl sok az elgépelés, és gyakran kevered a szólásokat

Összességében: 55/34

Remélem nem bántottalak meg a szavaimmal, a hibákat tényleg segítőszándékkal említettem meg. Bár sok negatívat elmondtam, egyáltalán nem rossz a helyzet, szimplán csak van még hova fejlődni. Egyébként a stílusoddal nincs gond, lendületesen írsz, az ember szívesen olvassa, csak egyelőre még túl sok hibával dolgozol, ami sajnos az élmény rovására megy. Látszik, hogy nincs előre megtervezett koncepciót, azt írod, ami az eszedbe jut, és ez sajnos sokszor logikai gikszerekhez vezet. Lehet érdemes lenne írnod előre valami tervet, hogy melyik fejezetben mit fogsz írni, esetleg csak mikor leülsz a gép elé, fejben gondold át, hogy mégis mi az elképzelésed. Mielőtt kirakod a részt, mindenképpen mutasd meg valaki semlegesnek, aki nyugodt szívvel elmeri neked mondani, ha valamelyik rész, vagy valamelyik mondat nem tetszik neki, és próbálj meg építkezni a tanácsaiból. Ha sikerül kicsit visszaszorítani a hibafaktort, akkor egy nagyon jó kis sztori kerekedhet ki még ebből! <3
További jó blogolást!
Naomi L.Price

1 megjegyzés:

  1. Ez elképesztő lett, köszönöm szépen! :)
    Örülök, hogy szembesültem a hibáimmal, hiszen így tudok a legjobban javítani rajtuk. Egyáltalán nem bántottál meg, én imádom az őszinte embereket. Igyekszem megfogadni a tanácsaidat.
    Még egyszer köszönöm, hogy időt fordítottál a blogomra! :)

    VálaszTörlés