Kritika #154

Jó estét mindenkinek!
Hát el sem hiszem! Eljött ez a nap is, hiszen ebben az évben ez volt az utolsó tanítási nap, hála a jó istennek. Már nagyon belefáradtam a tanárok szívatásaiba, de szerintem nem csak én. Élvezzétek ki a szünet, de akinek esetleg a jövőhéten még vizsgája van vagy valami hasonló annak sok sikert hozzá.
Az íróhoz szólnék. Sajnálom, hogy ennyit késtem a kritikával, de remélem kielégíti azt, amit vártál! Egy szavam sem azért írtam, mert megakartalak bántani, hanem azért mert segíteni szerettem volna!
Jó olvasást hozzá mindenkinek!
Bells Booth

http://azenfirkalmanyaim.blogspot.hu/

Kinézet:
Fejléc:
Először is szeretném még itt az elején leszögezni, hogy ez a fejléc és a design sokkal jobban mutat, mint ami ez előtt volt a blogon.
A fejléc háttere első pillantásra nagyon tetszett. Viszont, amikor jobban szemügyre vettem rájöttem, hogy még sem olyan jó, mint amilyennek elsőre tűnt. A háttérben megjelennek szimpla képek, amikkel a készítő megpróbálta feldobni a hátteret és Sebastianról is rakott oda néhány képet. Én egy fejléc hátteréről azt gondolom, hogy olyan képeket kell szerkeszteni oda, amelyek a történethez kapcsolódnak. Ez a te esetedben egy igen nehéz feladat, egy olyan témában íród a blogodat, amihez kevés megfelelő kép van, ami még jól is mutat egy fejlécen. Nem mondom, hogy az egy rossz ötlet volt a készítőről, hogy képeket rakott a háttérbe Vettelről, de én a többi képet nem tartom a bloghoz illőnek. Én tettem volna be egy képet Vettel Red Bullos autójáról arra utaló képeket, hogy szerelmes történetről van e szó vagy épp más jellegűről. Az összemosásban nem látok problémát.
A főszereplő, vagy is az a kép, amit ennek szántál, a bal alsó sarokban van elhelyezve. Én ezt annyiban módosítanám, hogy mivel róla van szó ezért szerintem középre kellett volna rakni, a címet pedig egy kicsit eltolni balra. A kivágásban Sebastian bal fülénél látok egy kis hibát. A nagyságán lehetett volna még növelni, hiszen mégis csak a főszereplőről van szó.
A cím betűtípusa nagyon tetszik és egyben nagyon szép. Már csak azt nem értem, hogy miért lett „az én” pirossal írva, míg a „firkálmányaim” pedig aranyszínűvel. Szerintem sokkal jobban mutatna, ha egyszínű lenne. A méretei pont jók, hiszen nem nagy és nem is kicsi. Az elhelyezését, mint ahogy már fent is említettem, kicsit jobbra vagy balra el kellene tolni és Sebastian képét pedig középre tenni.
Összességében: A fejléc hátterén még lehetne csiszolni. A karakter kivágásában egy nagyon minimális hibát láttam. A cím, szép és olvasható, bár jobb lenne, ha az a három szó egy színű lenne.
5/3 
Design: 
Örömmel látom, hogy nem deviantartos sablont használtál, hanem egy sima blogger sablont. Jó néha ilyet is látni a sok deviantartos között. Elismerem, azokkal nagyon szép designt lehet alkotni, de egy sima sablonnal is lehet ugyan olyan szép kinézetet kialakítani, habár nem egyszerű. De hát mit ér az élet kihívások nélkül?
A blog hátterének használt kép nagyon tetszik és illik is a blog színeihez. A sablon hátterének is egy szép kék szín lett választva, így a blog és a sablon háttere jól kiegészítik egymást. Néha szoktam olyan hibát észrevenni, hogy a fejléc méretei sokkal nagyobbak, mint a sabloné, de szerencsére nálad ez nem így van.
A dátum címe piros és mikor megláttam elszörnyülködtem egy pillanatra. Oké, hogy van a fejlécben piros, az ott nem is mutat csúnyán, na de itt! Teljesen elrontja az összhangot! A betűtípusa szép és olvasható.
A bejegyzés címének színe illik a bloghoz, nincs vele baj. Viszont a betűtípusa egyáltalán nem szép. Javaslom, hogy javítsd ki!
A bejegyzés betűtípusával és színével nincs problémám, olvasható és ez a lényeg.
Azt hiszem, még idetartozik, hogy a kurzort, ha mozgatom ide-oda, akkor csillagokat szór. Ezt az egérkódot én mindig is nagyon kedveltem, hiszen jól néz ki és ilyenkor az ünnepekkor pedig hangulatosabbak lesznek tőle a blogok.
Összességben: A blog és a sablon háttere szépen harmonizál. A dátum színe elrontja ezt, szóval javítsd, a bejegyzések címének betűtípusával együtt!
5/4 
Modulok: 
Először is a modulok neveinek betűméretét növeld, mert nagyon kicsi!
A modulsávod első modulja menü. Ha ránézek, először az jut eszembe, hogy a hátterének egy sötétebb színt is nyugodtan lehetett volna választani, hiszen a blog háttere is sötét. Ha ráviszem a kurzort a szöveg háttere sötét lesz egy kis szakaszon, majd világos lila. Na, már most a lila hogy jön ehhez a bloghoz? Ismerem ezt a menükódot, és ahogy látom nem igazán lett átalakítva a te blogodhoz illően, sőt, ha a Nóra a fekete bárányra viszem az egeret, akkor a „bárány” szó benne sincs a szövegdobozban, ami valljuk be elég csúnya. A szöveg színét vagy sötét kékkel, vagy feketével kellett volna írni, mert ez a fehér nem igazán illik oda. Ha rákattintok bármelyikre, akkor szépen megnyílnak. Néhány menüpontot hiányolok, például a fejezeteket. Hidd el sokkal praktikusabb, mint a blogarchívum!
A következő modul a „Red Bull Himnusz” címet viseli. Rendben van, hogy egy Red Bull és Sebastian Vettel köré épülő blogról van szó, de ezt nem egy külön modulba kellene rakni, hanem egy menüpontba, aminek azt a nevet kellene adni, hogy „Érdekességek”.
A következő a feliratkozók modul, amit lehetett volna lejjebb rakni a chat alá.
A következő modul a chat. Javaslom, hogy állítsd áttetszőre, hiszen az sokkal jobban mutat! Itt is megjelenik a piros szín, amit szerintem javíts át feketére. Ha ráviszem egy névre a kurzort, akkor a kék lesz és alá lesz húzva. A chatben az üzenetek színe kék, ami jól olvasható.
A következő megint egy Red Bullról szóló szöveg. Erről csak annyit, hogy az érdekességek menüpontban lesz a helye, ha egyszer létre hozod.
A következő a blogarchívum. Nincs hozzáfűzni valóm.
A következő a látogatók száma. Ezt az archívum fölé nyugodtan lehetne rakni.
A soron következő a bloglovin. Elhelyezés szempontjából jó helyen van.
Végül az utolsó a cserék. Na, már most, ha van ilyen modulod, akkor a menüpont felesleges! Valamelyiket töröld! A modulsávod hiányos.
Hiányolom a fülszöveget, vagy épp az üdvözlő szöveget. Az információkat nem egy menüpontba kellene tenni, hanem egy modulba. Szóval a modulsávodon gyökeres változásokat kell végrehajtani! Szerintem, ahogy ki kellene nézni:
  • fülszöveg/üdvözlő modul 
  • menü (főoldal, fejezetek, egy életre szóló lehetőség, Nora a fekete bárány, érdekességek a történetekről, jelentkeztem) 
  • információk 
  • chat 
  • feliratkozók 
  • látogatók száma 
  • bloglovin 
  • profilod
  • cserék
Ha ezt a tanácsod megfogadod, sokkal rendezettebb lesz a modulsávod!
Összességében: Sürgősen alakítsd át, mert minden össze vissza van benne. Ha feljebb pillantasz meg is látod, hogyan lenne ideális az átalakítás!
5/1  

Történet 
Fülszöveg:
Keresem a modulsávod legtetején, a menüpontok között, de nem találtam sehol. Tehát nincs fülszöveged? Én megértem, hogy nem konkrétan egy történet van ezen a blogon, de attól egy üdvözlő szöveget legalább oda lehetett volna tenni fülszöveg gyanánt. Azért nagy probléma, hogy nincs fülszöveged, mivel az kelti fel az olvasó érdeklődését egy történet iránt. Mivel neked ilyen nincs, ezért lehet, hogy nem fognak beleolvasni a történeted/történeteidbe, hanem csak simán csak nyomnak egy „x”-t, amit gondolom te nem szeretnél, ezért javaslom, hogy minél hamarabb fogalmazz meg egyet!
Összességében: Nincs miről írnom, hiszen nincs fülszöveged!
5/0
A történet alapötlete:                            figyelem, spoiler veszély! 
Mivel kérted, hogy a Nora a fekete bárány című történetről írjak kritikát, hát mostantól arról olvashatsz. 
Teljesen önkívületi állapotban voltam, mikor láttam, hogy egy Forma-1- es fanfictiont kell majd kritizálnom. A történet alapötlete az ugye, hogy Nóra féltestvére Kimi Räikkönennek, amit akkor tud meg miután az anyja meghal. Ez nem rossz ötletnek indul, mivel nagyon kevés F1 fanfictionnal találkozok a blogger világában, de ilyet még nem is láttam. Kíváncsian várom, hogy mit hozol ki belőle! 
Összességében: Egy jó fogalmazással ebből egy nagyon jó történet kerekedhet! 
5/5  
Prológus: 
Kerestem a történet prológusát, de nem találtam. Egy prológus a történet kezdése, ami elmagyarázza a főszereplő/főszereplők múltját, hogy miért is olyan személyiségűek, amilyenekre megvannak írva. Egy történetben ez nagyon fontos! Jó lett volna, ha nálad is van.
Összességben: Ami nincs, arról nem lehet beszélni.   
 5/0
Első fejezet: 
Kezdeném a fejezet hosszával. Ahogy ránéztem, majd a Word segítségével, meg tudtam állapítani, hogy a hossza nem több két oldalnál, sőt, az is alig van meg. Én úgy gondolom, hogy egy fejezetnek el kell érnie a négy oldalt vagy, ha ezt szavakban nézzük, akkor az 1500-2000 szót legalább. Javaslom, erre a jövőben figyelj oda!
Na, a tartalmának elemzése.
Azzal kezded a fejezetet, hogy köszön és bemutatkozik. Ezzel elérted, hogy a fejem olyan vörös legyen, mint egy pipacs. Ez az, amivel engem és szerintem még sok más embert ki lehet kergetni a világból. Feltételezem szoktál könyvet olvasni és talán blogokat is. Beszéljünk most a könyvekről. Nem hiszem, hogy egy könyvben is azt láttad volna, hogy az első fejezetet ezzel kezdi az író/írónő. Ennek pedig meg van az oka, még pedig az, hogy ez nem egy fejezetbe illik. A könyveknél az író ezeket az információkat beleszövi a történetbe és nem odaírja az elejére, hogy nesze itt van. A blogokon ez általában a szereplők menüpontban szokott feltüntetve lenni az adott szereplő képe alatt.
Aztán leírod, hogy meghalt az anyukájuk ezért ő neveli a húgát, dolgozik és iskolába jár. Sablon.
Folytatod azzal, hogy az anyja egyik barátnője adott neki egy levelet, amiben az volt, hogy az apja Matti Räikkönen. Aztán jön a bőgős rész, ami „nagyon” meglepő fordulat volt. Jól van, ezen, nem akadok ki annyira, na de, hogy nem ítéli el az anyját? Évekig ne mondta el ki az apjuk és nem ítéli el? Te így reagálnád le? Szerintem rohadtul nem!
Aztán leírod, hogy mennek Finnországba. Ja, hogy te nulla finn tudással rohannál, majd az apáddal nem is tudnál kommunikálni. Oké, nézzük tovább.
Reptéren vannak, a húga elkezd hisztizni, megjegyzem jogosan. Aztán hirtelen puff a repülőn ültek, majd aludt, majd leszállt a gép Helsinkiben, majd elmentek az apjukhoz aztán csengetnek. Közli az ajtóban álló emberrel, hogy az apját keresi, ő meg erre csak annyit mond, hogy ezt vele kell elintéznetek.
 Mikor elolvastam egy kérdés volt a fejemben: EZ MI A JÓ BÜFÖS FENE? A cselekmény szál el van kapkodva, gyorsan akartál eljutni Finnországba. Irreális reakciók vannak beleírva, amitől már a hajamat téptem és akkor még a történet első két oldaláról van szó. Akkor mi vár rám ezután?
Összességben: Fogalmazz meg egy új fejezetet, de úgy, hogy a cselekményszál ne haladjon ilyen gyorsan, a reakciók hitelesek legyenek, a fejezet hosszabb legyen és kevesebb sablonos dolgot írj bele.
5/0 
Utolsó fent lévő rész, alias, ötödik fejezet: 
Ezt is a hosszával kezdeném. Ez még rövidebb, mint az első fejezeted. Mint mondtam az ideális hosszúság a minimum négy oldal, vagy szavakban nézve 1500-2000 szó, vagy a fölött.
A fejezet elemzése.
Azzal kezded, hogy a Nóra kioktatja a két Räikkönen szülőt, arról, hogy neki nem a pénzük kell, nem is a hírnevüket, hanem az apja szeretetét akarja és utána megint sírt és itt végre jogosan. Letörölte a könnyeket, majd folytatta, hogy felolvassa a levelet, amit az anyjuk írt. Leírtad, hogy miket ébresztett fel benne az, hogy felolvasta az anyja levelét, ami egy jó ötlet volt. Aztán jött az undok válasz, mi szerint nem is igaz az, amit elmondott. Nóra dühös lett, kiosztotta őket, majd kirohan az ajtón. Leül a földre és csalódott gondolatait mutatod írod le, majd valami ismeretlen okból elájul.
Az első résznél sokkal jobban össze volt rakva tartalmilag. A reakciók is jobbak voltak, sőt, minden. Látszik, hogy fejlődtél!
Összességében: Fejlődtél, de még mindig lehet ez tökéletesíteni. (Lejjebb leírom, hogyan)
5/2
Helyesírás/Fogalmazás: 
Kezdeném a helyesírás részével. Elolvasva mindegyik részt észrevettem, hogy van olyan eset mikor egy olyan szót, amit egybe kell írni azt külön, írod és fordítva. Vesszőhiányt is észrevettem. Ezek nem nagy hibák. Kijavítani ezt úgy tudod, hogy felkérsz egy ismerősödet, hogy legyen a bétád. Ha ez az opció nem lehetséges, akkor bemásolod a Wordbe és ott kijavítod a hibáidat. Vannak olyanok, akik a párbeszédeknél pontot tesznek a kijelentő mondat végére, ami nem jó. Nálad ez nem fordul elő, csak azért írtam le, hogy tudj róla.
Na, a fogalmazás. Itt pár percig néztem a billentyűzetet, hogy mivel is kezdjem. Mikor olvastam a részeket az tűnt fel, hogy nem használsz leírásokat, hanem csak darálod az eseményeket. Egy ilyen történetet nem sokan szeretnek olvasni. Táj, érzelem, helyszín leírásokkal nem kell fukarnak lenni, hiszen egy történtet az olvasó akkor tud elképzelni, ha le van neki írva, részletesen, hogy mi hogyan történik. A leírások a fejezet hosszát is megoldják. De, hogy értsd, hogy miről beszélek.
 Mikor ezt kimondtam kirobbantam az ajtón és olyan erővel vágtam be magam után, hogy megremegett alattam a padló. Nem tudom, hogy hogyan, de kitaláltam az utcára. Zokogva csúsztam le a fal mellett a havas földre. Egyre szaporábban vert a szívem, a légzésem pedig szabálytalanná vált. Őszintén el voltam keseredve, de emellé még a düh is társult. Dühös voltam az apámra, a feleségére, a világra, a sorsra és. magamra. Igen, magamra, mert naiv módon hittem abban, hogy el fognak minket fogadni, vagy legalább elismerik: igen, ti is ehhez a családhoz tartoztok. Mert ez az igazság!
 Ezt írtad le.
Mikor ajkaimat elhagyta az utolsó szó egy utolsó dühös pillantást lövelltem feléjük, majd hátat fordítottam nekik és kisiettem a bejárati ajtón, amit egy lendületes mozdulattal csaptam be magam mögött. Könnyeimnek csupán csak most engedtem, hogy végigszántsák arcomat. Lábaim remegtek, nem voltak képesek tovább vinni engem, pedig minden vágyam az volt, hogy meneküljek innen. ház fala mentén csúsztam a hideg, havas földre és hagytam, hogy a zokogás felülkerekedjen rajtam. Dühös voltam magamra, hiszen naiv módon azt hittem, ha beállítok, Matti- hoz azzal, hogy ő az apám, akkor el is hiszi. De tévedtem. Nem ismeretek el családjuk tagja ként, bennünket. Pedig mi ez az igazság! 
Remélem, látod a különbséget. A fogalmazásodon úgy javíthatsz, hogy sokat írsz, és nagyon sokat olvasol. Olvasás közben javaslom, hogy figyeld meg, hogyan fogalmaz egy író és ezt próbáld kamatoztatni az írásaidban és tényleg nagyon fontos, hogy írj sokat. Én is így jutottam el idáig, ahol most vagyok!
Összességében: A helyesírásodon és a fogalmazásodon is van mit javítani, de nem menthetetlen a helyzet.
5/3

45/ 18

További jó blogolást! 

3 megjegyzés:

  1. Szia!
    Köszi, hogy megírtad a kritikát! :) Már tegnap este elolvastam, csak lélekjelenlétem nem volt, hogy reagáljak is rá. Nem akartam olyan dolgot írni, amit később megbánnék. Szóval összeségében egyetértek, viszont volt egy mondatod, amivel nagyon kihúztad nálam a gyufát. Hogy én is így reagálnék-e, ha megtudnám, hogy ki az apám. Ami azt illeti, igen. Ugyanis Nora életébe egy kicsit a magamét is belefűztem. 15 vagyok, de életembe egyszer nem láttam az apám és nem is akarom. Ha megtudnám, hogy ki az, biztos, hogy nem ítélném el az édesanyám, hisz ő nevelt fel. És ezt azoknak kell eldönteni, akik ilyen helyzetben vannak, mint én.
    Bocsi, ha ezzel megbántottalak, de úgy éreztem ezt le kellett írnom.
    Amúgy még egyszer köszönöm, hogy szántál időt a blogomra. :)
    Virtuális ölelés: Flo
    Ui. Kellemes karácsonyi ünnepeket! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!
      Nagyon szívesen írtam a kritikát!
      Sajnálom, hogy megbántottalak. Én nem tudom elképzelni milyen apa nélkül felnőni és nem tudom, hogyan reagálnám le a helyzetet. Ha ezt tudom nem ilyen tapintatlanul fogalmazom meg, sőt, talán bele sem írom. Nem bántottál meg ezzel, hogy leírtad a véleményedet, ebből legalább tanultam! Kérlek még egyszer, hogy tényleg ne haragudj!
      Én is Boldog Ünnepeket Kívánok neked!
      Ölel
      Bells B.

      Törlés
    2. Nem baj, tudom, hogy reagálnak a kívülállók. Megszoktam. És hidd el nem bántottál meg. Csak kicsit könnyebb kihozni a sodromból. :)

      Törlés