Egyveleg (és még valami...)

Sziasztok!
Nem is tudom, hogy kezdjek bele. Nos, az utóbbi időben mondhatni aktívabb voltam. Ez annak köszönhető, hogy elmegyek. Régebben párszor eljátszottam a gondolattal, hogy fogok kilépni, mert hihetetlennek tűnt. Nincs szívem itt hagyni egyetlen szó nélkül a csapatot, sem a feliratkozókat, mivel szerettem ehhez a csapathoz tartozni. Nem szeretnék kitérni a miért szóval kezdődő kérdésre. Pár héttel ezelőtt úgy tűnt, az időm eljött. Úgy terveztem, még az őszi szünet előtt távozom, de maradni szerettem volna, legalább addig, amíg nem végzek a várólistán lévőkkel. Ez sem így történt. Nekiálltam olvasni, csakhogy mindig abba maradt. Nem a blog vagy az író, hanem magam miatt. Szeretnék tőlük elnézést kérni, amiért képtelen voltam megírni a kritikájukat. Azt hittem, menni fog, de csak magamat hitegettem, tényleg, nagyon sajnálom. 
Sokat tanulhattam itt az elmúlt idő alatt, és jól is éreztem magam. Mint mindennél, egyszer eljön a vég, az én esetemben a lezárás. Ez a bejegyzés rég porosodott a piszkozatok között, várni akartam. Mivel több időt nem akarok húzni, szeretném megköszönni azoknak, aki elolvassák, emellett, természetesen, a csapatnak és a feliratkozóknak is. 
Öröm volt itt lenni.

Középkori, fiatal lány karakterek
Celina Sinden - Lady Greer
Sophie Tuner - Sansa Stark

Caitlin Stasey - Lady Kenna
Anna Popplewell - Lady Lola
Perdita Weeks - Mary Boleyn
Aimee Richardson - Myrcella Baratheon
Holliday  Graingern - Lucrezia
Tamzin Merchant - Katherine Howard
Adelaide Kane - Mary Stuart
Emilia Clarke - Daenerys Targaryen
Annabelle Wallis - Jane Seymour
Natalie Dormer - Margaery Tyrell
Tamsin Egerton - Guinevere
Gifek
























































































































Karakterek
























































Inspiráló képek













































1 megjegyzés:

  1. Nagyon sajnálom, hogy elmész, de a lényeg, hogy te érezd jól magad! :)

    VálaszTörlés